Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rátermett vezető és példakép

Rátermett vezető és példakép Kultúra

Tíz év elteltével is megrendülten emlékeztek november 29-én szerettei, a rétyi Kováts András Fúvószenekar egykori és mostani tagjai, a község, illetve iskola múltbéli és jelenlegi vezetői, lelkipásztora, barátok, ismerősök és falusfelek néhai Kelemen Antal igazgató tanárra, karnagyra, helyi tanácsosra, az elhunytának kerek évfordulóján.

Hirdetés
Hirdetés

A főhajtás kezdetén szomorúan csendült messzire a Maksai József trombitaművész és oktató vezényelte fúvósok zenéje, majd Dombora Anna ének-zenetanár idézte fel volt igazgatója, karnagya és mentora egyéniségét, illetve munkásságát. „Ezekben a napokban a rétyi zenészek szíve elnehezül, mert mi az iskolaigazgatón, a pedagóguson, a karmesteren, a magyar nemzet fáklyavivőjén túl, Kelemen Antalt, az embert is ismertük és tiszteltük. Kisgyermekként a hangszerek megszólaltatását megtanító, belőlünk közösséget kovácsoló, ránk jóindulatúan menydörgő óriást. Kamaszfejjel az utat mutató, minket jó tanácsokkal ellátó nagylelkű támogatót. Felnőttként a rátermett vezetőt és örök példaképet” – fogalmazott könnyeivel küszködve a hálás tanítvány.

Koszorúzás után ft. Nagy László Eörs, szentivánlaborfalvi római katolikus plébános celebrált szentmisét a kultúrotthonban, id. Kelemen Antal lelki üdvéért.  „A jó pedagógus arra törekszik, hogy a gyermekek megszeressék az iskolát, és a tanulásban, önnevelésben értéket, jövőt lássanak. És ha ennek a követelménynek eleget tesz, akkor van reménye, hogy a kezei közül kikerülőkön meg fog látszani a kitartó munka és oktatás gyümölcse. Kelemen Antal tanár úr reménye beteljesült” – jelentette ki meggyőződéssel a lelkipásztor. Szolgálatát Lőfi Gellért sepsiszentgyörgyi zenetanár, karnagy, előadóművész zongorakísérete, valamint szárnyaló baritonja segítette és tette még emlékezetesebbé.

A mindvégig emelkedett hangulatú megemlékezés id. Kelemen Antalnak, az általa létrehozott zeneterem előtt álló mellszobra megkoszorúzásával és himnuszaink eléneklésével ért véget. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük