Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Portré: Balázs Árpád

Portré: Balázs Árpád Kultúra

Barót, illetve vidékének bányászmúltjára napjainkban már kevés dolog emlékeztet. Talán már csak a város központjában levő bányászszobor láttán jut eszébe az erre látogatónak, hogy egykor híres bányavidéken jár, mely vidék a valamikori több ezer bányászával „ontotta” a szenet az országnak, a fekete gyémánt ugyanakkor a környéknek a fejlődését, jólétét is biztosította.
A valamikori bányászok ma már csaknem mind nyugdíjasok, közülük az egyik legidősebb a baróti Balázs Árpád, aki 1939-ben született, és 1955-ben, 16 évesen kezdett el Köpecbányán dolgozni.
Árpi bácsi ma is lelkesedéssel, érezhető örömmel mesél a letűnt szép időkről, a baróti szénbányászat virágkoráról. „Köpecbánya volt a szíve a környéknek, jó fizetés járt annak, aki az itteni bányában dolgozott” – kezdte történetét. Bár az egykori munkakörülmények, ahogy leírta, mai szemmel nézve borzalmasnak tűnhetnek, hiszen olykor „hason, térden kellett bemenni a bányába, a víz folyt a bányászokra”, mégsem a panaszszavak voltak jellemzőek visszaemlékezésére.
Elmesélte, hogy Köpecbányán eleinte lovakkal, facsillékkel hordták ki a szenet a bányából, később jöttek csak a vascsillék, a mozdonyok, az időszak, amikor a vonat feljárt egészen a köpecbányai erdő alá, ahonnan szénnel megrakodva tért vissza az Olton túli rakodóhoz. Köpecbánya akkoriban más időket élt, ahogy Árpi bácsi mondta, mindent lehetett itt kapni, Barót sem küzdött a mai parkolói gondokkal, hiszen személygépkocsi alig volt a településen.
Később a Zsil-völgyében, másutt aranybányában is dolgozott, de a legjobban mégis Köpecbányán szerette. Ahogy mondta, itt a hatvanas évek végén állott meg a termelés, a munkásokat elosztották, ő a vargyasi bányához került.
„Lehetett karácsony, újév, bármilyen ünnep, a bányába menni kellett dolgozni. Az idők során voltam szerre csillés, segédbányász, csoportvezető és frontfelelős is” – ecsetelte. Kitért arra is, hogy akkoriban egy bányász a napi hat órai munkával családját vígan el tudta tartani, sőt pénzt is tudott félretenni. Ő maga annyit spórolt meg, hogy feleségével Nagyajtán házat tudtak venni.
A bányabalesetek felől érdeklődve tőle, kiderült, hogy azoknak általában figyelmetlenség, netán a fáradtság voltak a fő okozóik. Árpi bácsi úgy fogalmazott, hogy a 34 év bányászsága alatt mindig igyekezett kipihenve, józanul menni munkába, ennek is köszönhető, hogy 1989-ben végül a baróti bányától épen, egészségesen nyugdíjba jöhetett. 2009-ben elvesztette feleségét, azóta lánya családjánál él. Ma Erdővidék egyik legrégebbi nyugdíjas bányászát tisztelhetjük benne.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük