Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Példaképünk lehet

Példaképünk lehet Kultúra

Születésének a 110. évfordulója alkalmából a Zágonban felcseperedett, magát háromszékinek tekintő Kiss Manyi alakját és művészetét felidéző kültéri kiállítás nyílt péntek délután Sepsiszentgyörgy ünneplőbe öltöztetett főterén, a megyeszékhelyi Magyar Kulturális Intézet, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Vadon Egyesület szervezésében és jóvoltából. Az eseményre a Háromszéki csillagok tárlatsorozat első mozzanataként került sor.

Hirdetés
Hirdetés

A kiállítást megnyitó Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere szerint Kiss Manyi színpadon nyújtott teljesítménye, közemberként végzett tevékenysége, értékrendje, a magánéletében is tetten érhető tartása okán művészként és emberként egyaránt példakép lehet a mai fiatalok, valamint idősebbek számára. Sorsa és életpályája alakulásának örök érvényű üzeneteként megfogalmazhatjuk, hogy a kiforrott elvekkel rendelkező, illetve azokat követő egyének a legapróbb falucskából, a legelszigeteltebb közösségből is képesek kitörni, és az önmegvalósítás útjára lépni. Éppen ezért az elöljáró reméli, hogy a pályafutását tükröző kiállítást sokan meg fogják tekinteni. A jelenlévőket Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának a képviseletében Soós Zoltán konzul is köszöntötte.

Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet vezetője arra kérte a megyeszékhely és környék lakosságát, hogy fényképen való megörökítés, valamint tanulmányozás végett bocsássa rendelkezésére a birtokában lévő, Kiss Manyival kapcsolatos okmányokat, fotókat, tárgyakat. Hiszen ezek feldolgozása és közkinccsé tétele által teljesebbé és árnyaltabbá válik a Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművésznő életútja, pályafutása, szellemi hagyatéka.

A végzettségét tekintve színháztörténész, kulturális diplomata néhány, a közszemlére helyezett pannókon rögzített és eddig egyáltalán, vagy csak szűk körben ismert életrajzi adatra, történetre és fotóra hívta fel a figyelmet. A megtekintésük során többek között kiderül, hogy Kiss Manyi kedvenc étele a zágoni füstölt szalonna volt. Ugyanakkor az is, hogy az őt felnevelő és hozzá legközelebb álló családtag, anyai nagynénje, Ilus mama csomagjainak köszönhetően ebből időnként Magyarországon is csemegézhetett. Látható továbbá az őt nevelőapaként sok szeretetben részesítő Szőts Albert gróf kedvenc rózsái között, valamint az általános iskolai tablóképe, és időrendi sorrendben fel vannak sorolva a színpadi szerepei és azok helyszínei is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások