Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Öt előadás májusban

Öt előadás májusban Kultúra

Újra játszhat a közönség előtt a Tamási Áron Színház társulata. Legközelebb a Műsor című színházi beszélgetéssorozat újabb epizódjainak vetítéseire, valamint az Amikor telihold ragyog a turkáló felett és a Pam param című előadásokra várják a közönséget.

Május 14-én, pénteken 19 órától a Műsor ötödik részét vetítik az érdeklődőknek a nagyteremben. Ebben a részben Fekete Mária, Kovács Kati és Kolcsár József színművészekkel ismerkedhetnek meg közelebbről a nézők, műsorvezető pedig Pál Ferenczi Gyöngyi. A hatodik Műsort május 27-én, csütörtökön ugyancsak 19 órától vetítik a nagyteremben, melynek házigazdája Kolcsár József, vendégei pedig P. Magyarosi Imola, Szakács László és Erdei Gábor. Amint már megszokhatták, a meghívott színészek szakmai és magánéletébe is igyekszik betekintést nyújtani a Műsor; mindig Nemes Levente színművész gondolatai indítják a beszélgetéseket, és mindenki kipróbálja a Torpedó nevű játékot is, mely által szintén sok mindent megtudhatunk róluk. A beszélgetéseknek fontos szereplője a zene is, amit ugyancsak színészek és meghívott zenészek szolgáltatnak.
Május 18-án és 19-én, kedden és szerdán 19 órától a nagyteremben, színpadra épített nézőtérről láthatják az érdeklődők az Amikor telihold ragyog a turkáló felett című, Radu Afrim által írt és rendezett előadást. A neves rendező színházi világa folyamatos határátlépéseket ígér. Jellegzetes stílusát mágikus realizmusnak nevezi a szakma, ahol a leghétköznapibb emberek is csodákat rejtenek magukban.
Május 23-án, vasárnap 19 órától az M Studio Mozgásszínház Pam param című, Andrea Gavriliu által rendezett előadását láthatják az érdeklődők a Háromszék Táncstúdióban. A Pam param egy dinamikus produkció, melyben a mozgásnyelv szoros kapcsolatban áll a hanggal.
Az élő előadásokon és vetítéseken kívül továbbra is elérhető a Vimeo videómegosztó platformon a Műsor című színházi beszélgetéssorozat mindegyik része, valamint az Aritmia.doc című előadás, melyeket 4 dolláros áron lehet megtekinteni a színház Facebook-oldalán található linkről. A 16 lej körüli összeget a link aktiválásakor bankkártyáról lehet kifizetni.
A színház felhívja nézői figyelmét, hogy technikai okok miatt szünetel az online jegyárusítás. Helyek foglalhatók telefonon (0728.083.336, 0267.312.104) vagy személyesen a Központi Jegyirodában.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük