Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ösztöndíj-program

Ösztöndíj-program Kultúra

Első alkalommal ítélték oda a Bodó Jenő és Mária nevét viselő BMB Alap pályázata nyerteseinek szánt ösztöndíjat csütörtökön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében. Évente két ösztöndíjat osztanak ki a névadók emlékére, egyet a Mikóban, egyet pedig a Plugor Sándor Művészeti Líceumban.

Hirdetés
Hirdetés

A BMB Alap ösztöndíj-pályázatáról Váry O. Péter kurátor számolt be. Mint mondta, mindkét névadó kitűnő polgára volt Sepsiszentgyörgynek, ezért is született meg ez a pályázat. Bodó Barna sepsiszentgyörgyi fizikus, újságíró, politológus szülei emlékére hozta létre az alapot, aminek köszönhetően évente két diák részesül havi 500 lejes támogatásban, amit nemcsak az iskolai év alatt, hanem a vakációban is megkapnak, amennyiben a pályázattal összhangban álló tevékenységet végeznek ez idő alatt is.

A díjat egy-egy diák kapja a Székely Mikó Kollégiumból és a Plugor Sándor Művészeti Líceumból, mivel Bodó Jenő az előbbi, felesége, Mária pedig az utóbbi iskolában tanított. A mikós ösztöndíjra a román nyelv elsajátítása és művelése által lehetett jelentkezni egy esszével. Idén a mikós diákok 13 pályamunkát adtak le, ezek közül a bizottság Răduță Krisztián dolgozatát értékelte a legtöbbre, így ő kapta meg az elismerő oklevelet és az ösztöndíjat – ismertette az eredményt Sztakics Éva igazgató.

A Plugor Sándor Művészeti Líceumban magyar nyelv és irodalomból hirdették meg a pályázatot, itt 38 pályamunka érkezett be, Illyés Debora Evelin dolgozata nyerte el a zsűri tetszését. Mindkét diák kitűnő esszével pályázott, emellett tantárgyversenyeken, akadémiai versenyeken vettek részt az év során. Jövőre ismét meghirdetik a programot, akkor újabb diákok pályázhatnak majd.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük