Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Őseim a hőseim

Őseim a hőseim Kultúra

Kedden a kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében a városi művelődési házban mutatták be a helyi dr. Török Sándor (írói nevén: Török Samu) kardiológus főorvos Őseim a hőseim című regényes élet- és családtörténeti munkáját, amely a kézdivásárhelyi Ambrózia Kiadó gondozásában jelent meg.
Az érdeklődőket Balogh Zoltán lelkipásztor köszöntötte, majd a Török Samu szerzői néven közreadott könyvet dr. Borcsa János irodalomkritikus, az Ambrózia Kiadó vezetője mutatta be. Elmondta, az éppen húsz éve alakult kiadó új kötete, ellentétben a szerző előző, Ajánlom magamat… című könyvével, nem a memoárirodalom körébe tartozik. Az Őseim a hőseim ugyanis regény­írói eszközökkel megírt szépirodalmi munka a család öt nemzedékéről, amelyet egy-egy elbeszélés foglal keretbe.
– A szerző családja történetén keresztül mutatja be a magyarság reményteli és tragikus időszakait, mint amilyen 1848–49 vagy a „kicsi magyar világ” volt, illetve az első világháború utáni impériumváltás, az erdélyi magyarság kisebbségbe kerülése a Trianonban kötött békeszerződés következtében – mondta Borcsa János. Török doktor beszélt könyve megírásának személyes indítékairól, majd fia, Török Áron olvasott fel részleteket a könyvből. A könyvbemutató végén a szerző dedikált.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások