Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Önkéntesek a városnapon

Önkéntesek a városnapon Kultúra

Az idei, 20. Kovásznai Napokon a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete gyermekfoglalkoztatást tartott a városi parkban, ahol a kicsiknek gondolkodniuk, játékokban ügyeskedniük, akadályokat kellett legyőzniük. Aki a feladatokat teljesítette, jutalomban részesült.

– Az eseményt 5 napos önkéntes-képző tábor előzte meg Csomakőrösön, amelyen mintegy tíz önkéntes vett részt. Ezek a személyek a városnapon is segédkeztek a gyermekfoglalkoztatásokban – részletezte dr. Fülöp Csaba, az egyesület elnöke.

A gyerekeknek népi játékokat, kézműves foglalkozást és egyéb ügyességi vetélkedőket tartottak. A nap folyamán közel száz gyermek vett részt a foglalkozásokon, másfél évestől 14 évesig, magyar és román anyanyelvűek egyaránt. Zömmel kovásznaiak, de voltak olyanok is, akik a más településekről érkeztek. Akik a próbákat kiállták, ajándékba egy róluk készült képet, illetve egy, az egyesület logójával ellátott lufit kaptak.

– Az egyesület legközelebbi eseménye szeptember végén lesz, amikor a székely családok gyerekfoglalkoztatóját tartják Csángóföldön, a moldvai csángó családokkal közösen – tudtuk meg az egyesület elnökétől.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. szeptember 16., 1:50
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Kovasznarol ugy beszelnek mindt egy varos a szekelyek megbolondultak.Ceausescu volt aki a patakos falubol regiot csinalt.
    mert ket szetgyörgy nem lehetett.A szekelyek nagyon haragudtak de most nagy ünepelyes varos lett.Lehetseges csoda
    törtent mert a regi idökben comandorol sok fat guritottak le.A maguk primiti roma vezerük ö rendezi es rabolja a szegeny
    nepet.Most van csango föld is ha bar a leghireseb töteneszek nem tudjak hogy kik,most az okosak megtalaltak,
    Csak tancoljanak,es mindent alitsanak.En sok mindet tudok mert a maguk üjsaguktbol sokat tanulok.
    elolvasom szeretema tipusukot ami ritka a mas ujsagokkal szemben.