Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nosztalgiakiadás lesz az idei Szent György Napok

Nosztalgiakiadás lesz az idei Szent György Napok Kovászna megye

Nosztalgiakiadás lesz az idei, harmincadik városünnep Sepsiszentgyörgyön. A koncepciót ma sajtótájékoztató keretében ismertette Antal Árpád-András polgármester, Vargha Fruzsina alpolgármester és a Szent György Napok főszervezője, Knop Ildikó.

A polgármester emlékeztetett: az első Szent György Napokat 32 évvel ezelőtt, 1991-ben szervezték, tehát idén 32 éves a rendezvény, de a koronavírus-járvány miatt két év kimaradt, így az idei a lesz a harmincadik, jubileumi városünnep, amelyre április 23-a és 30-a között kerül sor.

– Az nem lehet, hogy bármi is beárnyékolja ezt az ünnepet, hiszen ebben a mai, megbolondult világban semmi nem lehet fontosabb annál, hogy tudjunk találkozni barátainkkal, ismerőseinkkel, hogy tudjuk, van, kire számíthatunk. Ez a mi ünnepünk – mondta Antal Árpád.

A polgármester hozzátette: ebben az évben kiemelten a helyi értékekre, a helyi művészekre, az összefogásra fektetik a hangsúlyt, noha a sok beruházás miatt kevesebb pénz jut a rendezvényre.

Knop Ildikó kifejtette: bár az alapkoncepció a nosztalgiához kapcsolódik, „visszahoznak” olyan programokat, amelyek sikereseknek bizonyultak, de a bevált struktúrán nem módosítanak: lesz kulturális hét és fesztiválhétvége, marad a kézműves vásár, az utcazene-fesztivál, továbbá civil összefogás révén visszatér az a gyermekváros is, ezúttal az Erzsébet parkba. A fiatalok bázisa a Dohánygyárban lesz, a közösségi színpad az 1956-os parkban marad, nem marad el a tombola és tűzijáték sem.

Hirdetés
Hirdetés

– Ugyanakkor néhány meglepetéssel is készülünk, például – az utóbbi évektől eltérően – a vasárnap esti nyitókoncert nem a Krisztus király templomban, hanem a Sepsi Arénában lesz, miután a „klasszikus” helyszín kereteit talán túlfeszítené az idei városünnepet bevezető előadás: Giuseppe Verdi Requiemje. Az olasz zeneszerző-óriás négy szólistára, vegyeskarra és zenekarra írt művében már az előadók száma meghaladja a 150-et! Különösen büszkék vagyunk arra, hogy az előadásba bevonták a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanulóit is – mondta Knop Ildikó. Úgy vélte: bár a „naptár úgy adta”, hogy rövidebb lesz a kulturális hét, ezt annak „intenzitásával” pótolják.

Ugyancsak a Sepsi Aréna ad otthont az idei Szent György Napok másik nagy attrakciójának, a Recirquel Társulat My Land című produkciójának is. A világ egyik vezető, Vági Bence rendező-koreográfus által 2012-ben alapította újcirkusz-társulat egyedi módon egyesíti a tánc és a színház világát. A Recirquel mára a világ nagy színpadjainak állandó vendége.

Az előadásokra március elején kezdődik a jegyértékesítés. Knop Ildikó egy-egy nevet is felvillantott a fesztiválhétvégéről, amelyek annyiban illeszkednek a nosztalgiakiadásba, hogy a 2020-ban „beígért” előadók közül többeket visszahívtak, köztük az Ossiánt (HU), a Waldeket (AT) és a The Motanst (RO).

Vargha Fruzsina büszke arra, hogy az Ifjúsági Udvarban debütált együttesek közül többen eredményes nemzetközi karrierig jutottak (fotók: Vargyasi Levente)

Vargha Fruzsina arról beszélt, hogy megújult szervezőcsapattal rendezik az idéntől új névre hallgató Ifjúsági Udvar programjait. Az Ifjúság Bázisán (The Base – Baza Tinerilor) tovább szeretnénk vinni azt a tavaly sikeresen alkalmazott elképzelést, miszwerint ötvözik a szórakozást a neveléssel – mondta az alpolgármester, egyben örömmel nyugtázva, hogy az Ifjúsági Udvarban debütált együttesek közül többen eredményes nemzetközi karrierig jutottak.

Elhangzott: március 26-áig lehet jelentkezni a kézműves vásárra, a közösségi színpadra pedig március 20-áig várnak javaslatokat. A „nosztalgia-tombolára”, amelynek nyereményeit – akár egykor – „megfogható és elvihető” tárgyak képezik, várják a helyi cégek felajánlásait.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. február 24., 19:56
    ÉRTÉKELÉS: -1

    A hírt olvasván így üzent Paksi Endre a Szent György Napok résztvevőinek: „Ittva az ojtonéde! Órákon meghót egy jó meghívó. Várom egyet, hé!”

    • User
      Dátum: 2023. március 4., 7:51
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Macska meg a fan nem maradt, csak nalunk is amerikai hobort kezd lenni, hogy ha a macska felmaszik a fara akkor rogton tuzoltot kell hivni.
      Amelyik fel tud maszni az le is tud jonni, nem hiaba lathatunk internetes videokban, hogy amint a tuzolto emelokosaraval a fa tejehez kozelit ahol a macska van, az leugrik a fa tetejerol is es semmi baja nem lesz, amint foldet er elszalad.
      Jon a tavasz es a macskak most bakgzanak ezt tudomasul kell venni!
      Te is csinaltal sok orultsegeket amikor szerelmes voltal!

  • User
    Dátum: 2023. március 4., 7:23
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Az a helyzet, hogy a polgarmesteri vezetosegbe bekerulni csak ismeretseggel lehet, ott meg tele van olyanokkal, akik nem varosvezetesi szakiranyt vegeztek, hanem csak festegetni tanulgattak, de megelni mashol nem tudnanak belole, mert abban is tehetsegtelenek.
    Meg is latszik, aki ures fejben, az ad magara, hogy esztetikailag a latszatra mindig jol nezzen ki.
    A kirakat cicababakkal mar csak a ferfiakat tudjak itt meggyozni, akik tudjak, hogy egypatront ernek ezek meg, de nem tobbet. Mast mar nemigen tudnak felmutatni a varosvezetesnel.