Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nevezni lehet a Nemzeti VERSenyre

Nevezni lehet a Nemzeti VERSenyre Kultúra

Május 15-ig lehet nevezni a Nemzeti VERSenyre. A budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete ötödik alkalommal hirdette meg a versmondást népszerűsítő vetélkedőt, amelynek elő- és középdöntőjét az eddigi évek gyakorlatának megfelelően idén is online rendezik meg. Az egyik legrangosabb ilyen jellegű, Kárpát-medencei rendezvényen tavaly Elek Ágota révén második helyet szereztünk.

Hirdetés
Hirdetés

A verseny célja többek között a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének megmutatása és a kulturális identitás erősítése. Az idei év témái között szerepel a járvány és az összetartozás is – olvasható a Magyar Versmondók Egyesületének közleményében. A határokon átívelő versmondó- és versklip-versenyre valamennyi korosztályból várnak nem hivatásos magyar versmondókat.

– Mindenkinek jó ez a verseny, aki kreatív, szeret vers és videó által gondolatokat megosztani. Sok emberhez lehet eljutni, és nem utolsó sorban, versmondásban az ember próbára teheti magát, hiszen egyrészt nagyon rangos és szakmai a zsűri, másrészt sok a versenyző, az egész Kárpát-medencéből neveznek – mondta el megkeresésünkre Fazakas Misi.

A Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata vezetője „nem ártatlan” abban, hogy tavaly a több mint kétszáz résztvevő közül Elek Ágota most végzős drámás diák szerezte meg a második helyet, aki szeretettel emlékezik a megmérettetésre.

– Egy verseny hangulata alapvetően feszélyezett, azonban ez valahogy más volt. Itt nem az volt a cél, hogy ki lesz az első, a második vagy a különdíjas. Itt a hangsúly a mély, játékos, őszinte, örömteli érzelmekkel dúsított versekre került. Izgalmas volt látni és érezni, ahogy minden résztvevő versbe önti mindazt, ami benne él. A hangulat felemelő volt, aki abba a térbe belépett, az utolsó pillanatig részese lehetett ennek a csodának. Jó döntés volt benevezni, hiszen felejthetetlen emlék marad számomra életem végéig – nyilatkozta a végzős diák.

Nevezni négy vers megjelölésével lehet, amelyek kötetben, antológiában vagy neves irodalmi folyóiratban jelentek meg. Ezek közül egynek a rendszerváltoztatás költészetéhez kell kapcsolódnia, egy az évfordulós Vörösmarty Mihály verse kell hogy legyen, egynek – tekintettel a karanténhelyzetre – a bezártság, a járvány, az egészség vagy az összetartozás témájával kell foglalkoznia, egy magyar költő versét pedig megkötés nélkül, szabadon választhatják a jelentkezők. A négy választott vers közül az egyiket videóra, telefonra rögzítve kell elmondani és beküldeni. A második fordulóban a továbbjutók egy újabb verset dolgoznak föl a négy közül, versklip formájában. A harmadik fordulóban, a novemberi élő döntőben a legjobbak a Nemzeti Színházban lépnek fel, s az élő online közvetítés során két verssel és versklipjükkel is bemutatkoznak.

A legjobb előadók a pénzjutalmak mellett további értékes díjakban részesülnek. Bővebb információk a www.vers.hu/nemzetiverseny-2020 oldalon. A verseny védnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük