Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagy népszerűségnek örvendett

Nagy népszerűségnek örvendett Kultúra

A Kontraszt fotópályázat legjobbjait díjazta a Turulmadár Ifjúsági Iroda csütörtökön, október 24-én, Sepsiszentgyörgy főterén. A díjátadót követően megnyílt a szabadtéri kiállítás is, ahol a legjobb képeket november 5-ig láthatja a nagyközönség.

A fiatalok körében nagyon népszerűnek bizonyult a pályázat: „Közel 80 fénykép érkezett, többé-kevésbé a témához kapcsolódóan, és ha szétnézünk a főtéren, láthatjuk a legjobb alkotásokat”– mondta Demeter Hunor, az iroda önkéntese és a fotópályázat főszervezője a díjátadón. Hozzátette, idén újdonságként lehetőséget adtak azok számára is, akik mobiltelefonnal fotóznak, így számukra külön kategóriát hoztak létre. Ugyanakkor kiemelte a zsűri szakértő munkáját, köszönetet mondott Berecki Barnának, Toró Attilának, Ürmösi Levente Mihálynak, Vargyasi Leventének és Zsigmond Istvánnak.

Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda elnöke méltatta az önkéntesek és a szervezők munkáját, ugyanakkor a versenyzők felé is köszönetét fejezte ki: „Köszönöm a versenyzőknek is, hogy ilyen szép számban küldtek be alkotásokat, és merték megmérettetni magukat. Bízom benne, hogy jövőre is meg tudunk szervezni egy ennyire jó versenyt.”

„Úgy gondolom, hogy a Turulmadár önkénteseinek az érdeme, hogy a pályázat létrejött, kezdve a tervezéstől, a részletek kidolgozásáig, egészen a kiállítás megszervezéséig. Persze kellett ehhez a mi segítségünk is. Azért dolgoztunk, hogy meg tudjuk mutatni a nagyközönségnek a fiatalok munkáját”– mondta Gheorghiță Raymond, a Turulmadár Ifjúsági Iroda önkénteseinek koordinátora. Hozzátette, büszkeséggel tölti el, hogy a csapat helytállt és létrejött a kiállítás.

Hirdetés
Hirdetés

Toró Attila fotográfus-dizájner, a verseny egyik zsűrije szerint nem az a fontos, hogy milyen helyezést ér el a fotós, a lényege, hogy a versenyzők kiválogatják azokat a képeket, amelyeket megfelelőnek ítélnek meg, és az, ahogyan szakmai tapasztalatot szereznek. „Bátran fotózzatok! Igyekezzetek tudatosan készíteni a képeket, hiszen a zsűri azokat az alkotásokat részesíti előnyben, ahol egyértelműen látszik, hogy tudatos munka van a kép mögött, nem pedig egy véletlenszerű fotót. Mindent bele, pályázzatok jövőre is!”– mondta biztatásképpen a fotós.

A szabadtéri kiállítás mellett a versenyzők vásárlási utalványokat nyertek, valamint díjmentes részvételt az Turulmadár Fotó-videó workshopjára, ahol Ürmösi Levente Mihály producer-operatőrtől és Toró Attila fotográfus-dizájnertől tanulhatnak, valamint a magyarországi Koncz-Bisztricz Tamást, a világ Legjobb Ifjú Madárfotósát is meghívta az iroda.

A Kontraszt fotópályázat díjazottjai: fényképezőgéppel készült képek nyertesei: 1. Kocsis Tamás Gate of Freedom című fényképével, 2. Bende Helga Utópia című fényképével, 3.: Kovács Imola Fiatal–idős című fényképével; mobiltelefonnal készült képek: 1.: Bardocz Orsolya Pályaudvar című képével, 2. Német Kányádi Koppány Egy perc néma csend című képével, 3. Bokor-Imreh Huba Ablak a múltra című képével, valamint Kerezsi Bernadett, Örökségünk őrei című képével. Különdíjasok: legkreatívabb kép: Bardoc Gábor Botond Szövőgépbe zárt szépség című képe; legklasszikusabb kép: Karácsony Miklós Úton a fejlődés című képe; legabsztraktabb kép: Kovács Anita Kincső Akkor–most című képe; legművészibb kép: Csíki Zsófia Örökségünk című képe; legdinamikusabb kép: Nagy Csaba Múlt a jelenben – az öntöde című képe.

(Turulmadár-közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük