Felhívás!

Müller Péter Sziámi AndFriends-koncert Sepsiszentgyörgyön

Müller Péter Sziámi AndFriends-koncert Sepsiszentgyörgyön Kultúra

November első hétvégéjén, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával a sepsiszentgyörgyi Szimpla kávézóban, lelkes közönség előtt koncertezett a magyarországi rock- és alternatív rockzene megkerülhetetlen formációja, Müller Péter Sziámi AndFriends csapata. A megyeszékhelyi fellépés egy erdélyi mini-turné részét képezte, lapunk pedig főképpen az erdélyi utazásai során tapasztalt élményeiről kérdezte Müller Péter Sziámi költőt, énekest, dalszövegírót, a magyar alternatív kultúra egyik meghatározó egyéniségét.

– Mesélne az idei erdélyi mini-turnéról? Nehéz volt tető alá hozni?

– Nem vagyunk mainstream zenekar, az országos rádiók a mai napig nem játszanak minket – sokatmondó szövegeink miatt félnek tőlük a szerkesztők –, így meg kell küzdenünk azért, hogy megismerjenek az emberek. Természetesen ilyen körülmények között nehéz a turnék finanszírozása. Szerény rendszerességgel, különböző felállásokkal visszajárunk Erdélybe, igaz, gyakrabban vagyunk az északi részen, ahová könnyebb eljutni. A Sziget alapítójaként Marosvásárhelyen is megcsináltuk a Félsziget-fesztivált, itt többször zenéltünk, és azóta örülök, ha Erdélybe jöhetünk. Mindig jól érzem itt magam, és akárhová megyünk, ha zsúfolásig telik a terem, de ha nincsenek sokan, akkor is mindig akadnak emberek, akik miatt boldogság éppen ott játszani. Sepsiszentgyörgy előtt Székelyudvarhelyen játszottunk, egy olyan helyen, ahol már korábban is zenéltünk. Egy 17 éves, tehetséges, szép képzőművész lány jött oda hozzánk, és mondta, csak ezt a zenét hallgatja, minden dalt kívülről fújt. A szülei ezt a zenét mutatták neki, és itt külön említeném Kirschner Péter barátom, zeneszerző érdemét is. Háromszék környékére is többször eljutottunk már, de Sepsiszentgyörgyön még nem játszottunk.

– Emlékszik még az első, Erdélybe vezető útjára?

– Jómagam nem voltam nagy Erdély-járó – a rendszerváltás előttről beszélek –, viszont vannak itt családi kapcsolataim, és sok pesti barátom, akik Erdélyből jöttek. Soha nem politizálok (mindig volt véleményem, soha nem hallgattam el, ám nem rendszer vagy párt szerint alakítottam ki ezeket), de amikor felmerült a kettős állampolgárság témája, és az egyik tévécsatornán azt hallottam, hogy egy magyarországi politikus arra biztat, ne szavazzanak az emberek a kettős állampolgárságra, mert ez egy jobboldali trükk, és csak szavazókat akarnak nyerni – na, akkor hangosan csúnya szavakat használtam. Nem érdekelt, hogy ki kire szavaz, de egy dolgot már akkor tudtam, és ez az alapérzésem Erdéllyel kapcsolatban: itt él több mint egymillió magyar, és ezek az emberek képesek voltak akár meg is öletni magukat csak azért, hogy azt mondhassák, magyarok. Jó fejek, kemény emberek élnek Erdélyben, akik szépen beszélnek meg írnak magyarul. Egy barátomnak köszönhetően utaztam először Erdélybe: sok éve Gyergyószentmiklós környékén egy áradás miatt termés nélkül maradtak az emberek, éheztek, ezért felpakoltunk egy kamionnyi krumplit, és elhoztuk ide. Nagyon jól éreztem magam velük beszélgetve, hiszen nyugodt, tiszta gondolatú, jó humorú embereket ismerhettem meg.

– Egyre több erdélyi fiatal zenész választja az angol nyelvet szövegírás közben. Ezt sokan kritizálják. Önnek mi a véleménye?

– Nehéz egy kis nemzet, nép által beszélt nyelvvel kijutni a világba, márpedig a világba kijutni jó. Szerintem nem szerencsés, ha csakis az egzotikum, az érdekes hangzás miatt fordulnak feléd: gondolok itt az elektronikus zenébe különböző nyelvű szövegtöredékek beleillesztésére. Persze nem akarok félreérthető lenni, nem érvelek az angol nyelv mellett, hiszen nagyobb kihívás magyarul olyan szöveget írni, aminek nemcsak sohasem hallott, fontos, aktuális üzenete van, hanem ráadásul ez zeneileg is stimmel. Aki kihívást akar, az írjon magyarul!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.