Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megnyílt a 29. ünnepi tárlat

Megnyílt a 29. ünnepi tárlat Kultúra

Tegnap délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban megnyílt a március 15-e előtt tisztelgő ünnepi képzőművészeti kiállítás huszonkilencedik kiadása.

Dimény Attila múzeumigazgató köszöntötte a jelenlévőket, megköszönve Sárosi Csaba és Vetró András kézdivásárhelyi művészeknek a kiállított munkák elrendezésében, illetve Dobolyi Annamária művészettörténésznek a szervezésben nyújtott segítséget. „Tizenhét évtized elteltével is megemlékezünk az 1848–1849-es eseményekről, és évről évre igyekszünk erőt meríteni elődeink áldozatvállalásából”, mondta, majd felidézte a céhes városbeli megemlékezéseket, melyek sorát a Kaszinó által 1888. március 15-én a székhely alatti vendéglőben rendezett esemény nyitotta. „A kézdivásárhelyi múzeum és a helyi képzőművészek pontosan 100 évvel az első megemlékezés után, 1988-ban nyitották meg az akkor még Tavaszi tárlatként ismert kiállítást, amely 1990-től vette fel az Ünnepi tárlat március 15-e emlékére nevet”, idézte fel a kezdeteket. Hozzátette, a tárlatlátogatók harmadik éve kapják kézhez a kiállítás naprakész katalógusát.

A tárlatot méltató Vargha Mihály szobrász hangsúlyozta, egy fontos találkozási pont a régió képzőművészei számára. A változatos technikával készült kiállított alkotásokról a következőképpen vélekedett „A ma művészének totális szabadsága van, bármit mondhat bármiről, viszont ezen üzenetek helyes dekódolása a befogadó számára óriási feladatot és kihívást jelent. Jelen kiállítás alkotásairól, amely csak jelzéseiben reagál az 1848–1849-es szabadságharcra, nekünk, befogadóknak kell megpróbálnunk megfejteni a ’48-as forradalom fő üzenetét.” Hozzátette, a 29 kiadást megélt tárlat mintegy előfutára a március idusi ünnepségeknek, amely be tudja vezetni a kézdieket az ünnepi hangulatba.

A tárlaton harmincnyolc művész – Sepsiszentgyörgyről Albert Levente, Barb Nicu, Balázs István, B. Hajdú Enikő, Éltes Barna, Haszmann Júlia Réka, Hervai Katalin, Koszta Ervin, Kovács Géza, Miklóssy Mária, Petrovits István, Péter Eszter, Simó Enikő, Szente-Szabó Ákos, Vargha Mihály; Brassóból Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Gyulai Nagy Margit, Jakabos Olsefszky Imola, Rosinecz László, Tomos Tünde, Vetró B. Sebestyén András; Kovásznáról Deák Barna, Deák M. Ria, Kézdivásárhelyről Csillag Mónika, Kosztándi Katalin, ifj. Kosztándi Katalin, Sárosi Csaba, Sárosi Mátyás-Zsolt, Szász Edit-Melinda, Vajna László, K. Vetró András, Vetró B. Zsuzsa, Veresegyházáról Ilés-Muszka Rudolf, Temesvárról Vălean Tünde – vegyes technikával készített negyvenkét alkotása látható.

Az eseményen Józsa Irén és Nagy Babos Tamás Márton László Bowen monológja, sötétben című versét szavalta, majd a Cantus Kamarakórus Szokolay Sándor Ima rontás ellen című opuszát és Erkel Szózatát adta elő.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük