Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megnyerte az X-Faktort a kolozsvári USNK

Megnyerte az X-Faktort a kolozsvári USNK Kultúra

Megnyerte szombat este a kolozsvári USNK a magyarországi X-Faktort, így övék a győzelemért járó 12 plusz 10 millió forintos fődíj. A rappelő Laskay Nimród és Filep Kund már a döntő előtt berobbant a magyar zenei életbe, klipjeik tarolnak a YouTube-on, jövőre pedig albumuk is megjelenik és fellépnek a Sziget Fesztiválon.

A szombat esti döntőben elsőként a kolozsvári fiúk léptek fel. Az első körben mindhárom döntős azt a dalt adta elő újra, amellyel az első válogatón bemutatkozott, így az USNK is az Intro című saját szerzeményét rappelte el. „Az USNK maga az X-Faktor” – konferálta fel őket ByeAlex. 

A USNK produkcióját állva taposolta meg a négy mentor. Gáspár Laci azt mondta: örül, hogy ugyanazt a dalt adták elő, mint az előválogatón. „Ebből az old school rapből mindig merítsetek, mert nagyon jól tudjátok csinálni” – áradozott. Radics Gigi szerint sokat fejlődtek a fiúk, ez a produkció jobb volt, mint az előválogatón, „pedig már akkor belétek szerettem”. Puskás Peti azt kívánta nekik, hogy a következő 50 évben is együtt csinálják ezt a műfajt. „Nem találkoztam még ilyen alázatos gyerekekkel” – mondta mentoruk, ByeAlex. Laskay Nimród pedig kijelentette: nagyon izgultak, de úgy érzik, hogy jól sikerült a produkció.

A második körben egy újabb – ezúttal magyar nyelvű – saját dalt adtak elő a fiúk, a STOM című szám szövegét mentoruk, ByeAlex írta.

„Mit lehet ehhez hozzátenni? Igazi döntős produkció volt” – jelentette ki a kolozsvári fiúkról Puskás Peti. Mentoruk, ByeAlex nem volt elfogult. Maga hívta fel a figyelmet arra, hogy a fiúk elrontották az első két sort, ezért idegesek voltak, produkciójuk nem volt tökéletes. „Ettől függetlenül ti nagyon nagy császárok vagytok” – mondta a mentor. Gáspár Lacit meglepte a szöveghiba, ami miatt szerinte kicsit szétesett a produkció. „Nem voltatok olyan lazák, mint amilyenek szoktatok lenni” – jegyezte meg. Radics Gigi azt mondta: most először érezte a fiúkon, hogy izgulnak, és nagyon szorít nekik. „Mi is éreztük, hogy nem voltunk elég lazák” – ismerte el az USNK két tagja.

Hirdetés
Hirdetés

A szavazás első szakaszának lezárulta után, a nézők szavazatai alapján Tamáska Gabriella esett ki a versenyből, az USNK és a Stolen Beat küzdhetett tovább a végső győzelemért.

A verseny folytatásában az USNK egy régebbi saját dalát adja elő, melynek címe: Chopper.

Óriási a hangzavar volt az USNK produkciója után a stúdióban, mindenki állva tapsolt és ujjongott. „Szívesen elmegyek a koncertetekre, miután megnyertétek az X-Faktort. Nagyon szurkolok nektek” – mondta Radics Gigi. „Nagyon szeretem, amikor angolul énekeltek” – jelentette ki lelkesen Gáspár Laci. ByeAlex hozzáfűzte: annyira tetszik neki ez a dal, hogy fel fog kerülni a jövő évben megjelenő USNK-albumra. „Ez kizárólag a ti munkátok volt, semmit sem adtam hozzá” – jegyezte meg a mentoruk.

Utolsó produkcióként a duettek következtek, a USNK-s fiúk Radics Gigivel adták elő Wiz Khalifa és Charlie Puth közös szerzeményét a See You Again című dalt. Egyébként ez volt az egyetlen alkalom az X-Faktor során, hogy a kolozsvári fiúk nem saját dalt adtak elő.

Ismét állva tapsolt, fütyült, ujjongott a közönség a stúdióban az USNK és a mentor duettje után. „Nekem egy régi álmom teljesült” – vallotta be Radics Gigi.

Hirdetés
Hirdetés

A szavazás lezárulta után színpadra lépett a USNK és a Stolen Beat mentorukkal együtt, majd az eredményhirdetés feszült pillanatai következtek. A szavazatok összesítése után Kiss Ramóna műsorvezető kihirdette, hogy a 2018-as X-Faktort a USNK nyerte meg. A közönség ujjongott, a két fiú sírva ölelgette egymást. Kiss Ramóna egy különdíjat is bejelentett: az USNK jövőre felléphet a Sziget Fesztiválon. Erről már korábban született döntés, mondta az X-Faktor házigazdája.

Eddigi legnépszerűbb dalukkal, a „Posztolj”-jal ünnepelték meg győzelmüket a kolozsvári srácok. A dal után konfettieső hullott a színpadra. Egy fényes zenei karrier kezdete lehet ez a momentum Laskay Nimród és Filep Kund számára. Gratulálunk!

(Maszol/hirmondo.ro)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások