Hirdetés
Hirdetés

Megérezni a tánc erejét

A múlt század hatvanas éveiben Kézdivásárhely művelődési életétében igen fontosnak számító táncegyüttes, magának a néptánc-mozgalomnak az egyik meghatározó szereplője Bányász István volt. A Mihálycsa Szilveszter köré csoportosuló ifjú sereg azt a színfoltot erősítette, amely már korábban elismerést szerzett, Már Dénes tanár úr és mások azért már kitaposták az ösvényt, amelyet aztán szélesre bővítve jártak be a fent említett nemzedék táncos lábú, zenész kedvű szereplői.

– Te, Bányász István, azaz Öcsi – hadd használjam én is ezt a nevet – hogyan keveredtél bele ebbe a táncos világba, holott neked az éneklés hozta tulajdonképpen az országos, sőt a nemzetközi hírt?

– Valóban, a zene, azon belül az éneklés jelentette azt az utat, amelynek köszönhetően bepillantást nyerhettem az elkötelezetten könnyűzenei munkába, az éneklés művészetébe, de azért nem ragadott annyira magához, hogy a tánc kimaradjon az életemből. Bár a városi kórházban születtem, azért én kurtapatakinak tartom magam, ott nevelkedtem, ott laktunk egy fából épült kúriában, amelynek játékra alkalmas nagy terme volt. Nos, itt laktunk, amikor édesapám szerzett egy régi rádiót, az egész nap zenét sugárzott, s mi hallgattuk a gyönyörű népdalokat és nótákat. Megjegyzem, édesanyám sokat és szépen énekelt, édesapám szintén, mély, basszushangját szokta kiereszteni. Később, amikor már bent a városban Vikol Kálmán bácsi, a nagy zenész meghallott engem énekelni, azt mondta, neked, fiam, pontosan olyan basszushangod lesz, mint édesapádnak. Nos, abban nem tévedett, hogy aránylag jó hangom alakult, de ami a basszust illeti, abban tévedett. Mert én tenor vagyok. (…)

– Hogyan kerültél kapcsolatba Mihálycsa Szilveszterrel?

– Tizedik osztályosok voltunk, amikor megjelent tornaórán Szili, s párunkat kiválasztott. Mi alkottuk aztán táncos alkotásaiban a férfialakulatot. Nézd ezt a képet! Nyolcan vagyunk rajta, szinte mindegyik egyetemet végzett. Én is orvos szerettem volna lenni, de megálltam félúton. Ahogy Már Dénes bácsi mondta, mi korábban csak táncikáltunk, de Dénes bácsitól ellestük a táncolás mélyebb rejtelmeit, például a felcsíkit, Szili keze alatt aztán sok lépcsőfokkal magasabbra emelkedtünk. Nála éreztük meg igazán a tánc erejét, elsősorban a népi tánc erejét, mert tanított ő egyebekre is, sok mindent hozott magával Marosvásárhelyről, amit eltanult a Székely Népi Együttestől, az Állami Magyar Népi Együttestől, nem hiányzott a klasszikus balett a felkészítőkről.

– Emlékezetes volt az első fellépés? Rövidre fogom a szót, remélem, lesz még alkalom, hogy hosszasabban elbeszélgessünk erről a kétágú művészeti pályáról!

– Könnyűzenei énekesként az első fellépésem, előadásom egy vidám, humoros összeállításban volt, Vidám express volt a címe, még a nővérem is itt van ezen a képen, neki tökéletes hallása volt, lehet, még ma is, Klára Gyuriék szolgáltatták a zenét. Táncosként, úgy emlékszem, a Lakodalmas volt az első alkalom, hogy ezzel a csoporttal színpadra álltam. Ám következtek egyebek, énekesként a Tavirózsa-fesztivál, milyen jó hallani, hogy elindításában neked is szereped volt, mint a bálványosi fesztivál bővítésénél is, televíziós szereplések, országos turnék, meghallgatások, Horia Moculescu elismerő bírálata, Boros Zoltán barátsága. Ám egy dolog hiányzott számomra a könnyűzenében: a saját szerzemények.

– S egyszer aztán félbeszakadt. Mindkettő. Hogyan lehetett ezt megélni?

– Mondjam azt, hogy könnyen? Egyáltalán nem! A talán legnagyobb Szili-kompozícióban, a Bálványosvár legendájában már kevesebbszer léptem fel, énekesként is helyt kellett állnom, aztán elkerültem Udvarhelyre, egészségügyi technikumba jártam. Negyvenévesen hagytam fel az énekléssel, Kláráék is kiléptek, a régi társak, Jaroszevics Tiborék létrehozták a híressé vált Bumerángot, de én ezekből kimaradtam. Szép volt mindkettő!

– És nemcsak a kézdiek emlékeznek erre az időszakra! Áruljam el neked, hogy annyi évtized után is él bennem az élmény, a varázs, amit kedvenc számod, a Fehér sziklák, még emlékszem rátok című dal vagy a Bálványosi lányszöktetés táncban és zenében elmesélt története idéz fel bennem, valahányszor eszembe jutnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük