Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Még jobbnak kell lennie

Még jobbnak kell lennie Kultúra

A tavalyi nagysikerű premier után az idei augusztusi előadássorozatra készülvén múlt héten megkezdődtek az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció első próbái. Ennek apropóján Szilágyi Zsolt Herbert zenei igazgatót faggattuk, melyek az aktuális feladatok e téren, várhatóak-e változások a színpadon a múlt évi bemutatókhoz képest.

Hirdetés
Hirdetés

– Június közepén volt az első műhelymunka a volt Kós Károly-líceumban (most a Székely Mikó Kollégium elemi iskolája – szerk. megj.) amelyben egyelőre a produkció szólóénekesei vettek részt – válaszolta megkeresésünkre Szilágyi Zsolt Herbert. – A következőre egy hónap múlva, július 11–14. között kerül sor, augusztusban már nagyrészt az Arénában zajlanak majd a próbák, 16-tól a kórusokkal együtt. Az idén nem nullából kezdjük, de csiszolni még mindig lehet a produkciókon. Mindig igyekszünk jobbá tenni, az apró hibákat is szeretnénk kiküszöbölni. Mindenki véleményét, visszajelzéseit begyűjtöttük, de ha a néző nem is tudja lebontani, hogy rá mi hatott, mi dolgozunk a szövegérhetőségen, az énekprodukción, a mikrofon hangzásán, azért, hogy a produkció tökéletes legyen.

A tánckarok külön végzik a dolgukat, ők professzionisták, tudják, mi az, amit fel kell frissíteni, a rockzenekar már korábban megkezdte a próbákat, a filharmonikusokkal pedig Werner Gábor foglalkozik. 405 emberből állt a teljes stáb, benne a hattagú rockzenekarral, 32 filharmonikussal, 10 kórussal, 62 tagú tánckarral.

Mint megtudtuk, a szereposztásban egyelőre nincs nagy változás. Azonban miután a tavaly azt tapasztalták, hogy távolabbi román vidékekről, Giurgiu, Botoşani, Suceava megyékből is sokan vásároltak jegyet a rockoperára – igaz, akkor még tartott a járvány, és nem nagyon voltak koncertek, előadások –, a szervezők azt tervezik, hogy idén kiadnak egy román nyelvű szórólapot is, amely főleg a darab cselekményét tartalmazza, hogy a nézők megértsék a történelmi tényeket, megismerjék a hatalmi harc szereplőit. És még egy pozitív változás várható: a Sepsi Aréna nézőterét tavaly csak 70%-ban lehetett betölteni, így előadásonként csak 2100 jegyet értékesíthettek, most azonban az öt előadásra (augusztus 20–24. között) összesen 15 ezer embert lehet beengedni. Remélhetőleg így mindenki hozzájuthat majd a jegyekhez – bár a tavalyi visszajelzések alapján bizonyára másodjára is sokan megnézik majd a rockoperát –, melyeket július 1-jén kezdenek értékesíteni az eventim.ro oldalon, illetve a kulturális szervezőirodában.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük