Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Meeting Kastély Erdélyben

Szombaton az árkosi Szentkereszty-kastélyban az erdélyi kastélyok gazdasági és társadalmi szerepéről szervez értekezletet a Pont-csoport. A rendezvény partnere a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület.
 
A rendezvényen bemutatják a Kastély Erdélyben program eddigi megvalósításait, a Kastély Erdélyben Koalíció, illetve a projekt további tevékenységeiről is szó lesz. Emellett, a Pont-csoport munkatársai, illetve a projekt turisztikai, jogi, gazdasági-pályázati és művészettörténeti szakértői bemutatják azokat a fejlesztési modelleket, amelyeket a decemberi Kastély Formula-táborban résztvevő fiatalok ötletei alapján dolgoztak ki a vargyasi Daniel-kastélyra és az alsórákosi Sükösd-Bethlen várkastélyra.

Délelőtt 9.30-tól különféle előadások hangzanak el többnyire a háromszéki kúriák és kastélyok fenntarthatóságáról, turizmusban betöltött szerepükről, több meghívott is külön foglalkozik az alsórákosi és vargyasi kastélyokkal. 13 órától szekcióbeszélgetések zajlanak. Az erdélyi kastélyok gazdasági fejlesztési modelljeiről Derzsi László gazdaságfejlesztési szakértő, Bánffy Farkas, kastélyfejlesztési projektek vezetője és Roy Chowdhury Gergely, a zabolai Mikes-birtok tulajdonosa értekezik, moderál Farkas András. A kulturális örökség turisztikai apportjáról Boda Szabolcs közösségfejlesztő, Anca-Raluca Majaru Castle Break projektvezető, Stelian Burduhos vállalkozó és Csoma Szidónia, a Kovászna Megyei Turizmusáért Egyesület képviselője beszélget, moderál Rácz Lilla. A szakmai beszélgetések mellett Kastély Erdélyben címmel fotókiállítás nyílik az alsórákosi gyerekrajzokból.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük