Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Luiza Zan a KultúrParkban

Luiza Zan a KultúrParkban Kultúra

Három hónap alatt számos kulturális élményben lehetett része a sepsiszentgyörgyi közönségnek a KultúrParkban, viszont lassan a rendezvénysorozat végéhez érkezünk. Az utolsó produkció ma 18 órától kezdődik, ezúttal a jazz-zene rajongóinak kedveskednek a szervezők, ugyanis az ’56-os emlékparkban felállított színpadon ezúttal Luiza Zan és a Jazzpar Trio koncertje kápráztatja el a közönséget.

Hirdetés
Hirdetés

Luiza Zan a romániai jazz zene egyik legkiemelkedőbb alakja és a Jazzpar Trio kiváló zenészei – Gáspár Csaba (hegedű, ének), Gáspár Álmos (gitár) és Vitályos Lehel (nagybőgő) – arra vállalkoznak, hogy Django Reinhardt stílusával a ’30-as évek párizsi hangulatát, hangzását és varázsát idézzék fel. A művésznő a hazai és a külföldi jazz zene számos képviselőivel dolgozott együtt, egy összetéveszthetetlen stílust alakítva ki, amit az érzelmek hitelessége jellemez. Luiza Zan zeneszerzőként is tevékenykedik, filmekhez és színházi darabokhoz is szerzett már zenét. Azt vallja, hogy a zenéért, illetve annak érzéséért született, amit csak a zene hordozhat magában, átalakítva ez által az embereket. A koncertjei hitvallásának győzelmét hirdetik, mivel minden egyes alkalommal teltházasak, akár Romániában, akár más nemzetközi színpadokon kerüljön rájuk sor.

A Jazzpar Trio a Django Reinhardt által megalkotott, az amerikai jazz zenéből inspirált, Manouche Jazz néven is ismert Gipsy Jazz hangzását viszi színpadra. A Jazzpar projekt egy közös álom megvalósulása, amelyet az együttes három alapító tagja táplált. Mindegyikük tarsolyában jelentős zenei tapasztalat van, különböző zenei műfajokban jártasak a rocktól kezdődően, a flamencón át, a jazz-en, a funkon keresztül az elektronikus zenéig. Ma az együttes repertoárjában olyan ismert zeneszámok lelhetők fel, mint például a Minor Swing, a Django’s Tiger, a Softly, a Bossa Dorado vagy a La vie en rose.

A KultúrPark színpadán csatlakozik hozzájuk a Bukarestben élő José Almar argentin művész is, aki kifinomult gitárjátékával és karakteres énekhangjával emeli majd a produkció színvonalát. José Almar nem ismeretlen a sepsiszentgyörgyi közönségnek, ugyanis tavaly az Ütős nyár rendezvénysorozat részeként adott koncertet a város főterén.

Az eseményre az ülőhelyek száma korlátozott, 220 darab jegy lesz elérhető 5-10 lejért. A jegyek elővételben kaphatóak a városi jegyirodában, a Szabadság tér 1. sz. alatt, illetve az esemény előtt egy órával a helyszínen.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük