Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lovas legendák jegyében

A rá jellemző alapossággal, mondanivalóját történelmi keretbe helyezve nyitotta meg pénteken este a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban Gazda József nyugalmazott tanár, író a 25. Incitato nemzetközi művésztáborban, a lovas legendák jegyében készült alkotásokból összeállított képzőművészeti tárlatot.

A méltató szerint öt hőse van ennek a kiállításnak. Közülük a legfontosabb néhai Tóth Ferenc, aki megálmodta, majd meg is valósította a világviszonylatban is egyedülálló lovas témájú művésztábort és felesége, valamint lányai, akik ezt a családfő végleges távozása után is évi rendszerességgel megszervezik.

A másodszámú hős a képzőművészek örök ihletője, maga a ló, melynek csodálatos arányai és kecses, ugyanakkor ritmikus mozgása ősidők óta lenyűgözte az embere­ket.

A hármas számú hős maga a magyar nemzet, hiszen lovas kultúrát teremtő és gyakorló népként a történelem folyamán létünk szorosan összefüggött e nemes állatéval, melyet társunknak fogadtunk és tekintettünk. Nem véletlen tehát, hogy kutatók sokasága állítja, hogy a ló megszelídítői a mi őseink voltak.

Ugyanakkor a kiállítás hősei közé tartozik Szent László lovagkirály is, hiszen legendákba szőtt alakja valamilyen formában a táborban készült művek mintegy 40%-ban fellelhető.

Nyilván, hogy maguk az Erdélyből, Magyarországról és Németországból összesereglett alkotók is hősei ennek a tárlatnak, mind a huszonhaton. Kiállított festményeik, grafikáik, fotóik és szobraik pedig azt bizonyítják, hogy a sokak által már többször eltemetett hagyományos művészet továbbra is él és hat – zárta eszmefuttatását Gazda József.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük