Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Letűnt idők lenyomatai

Letűnt idők lenyomatai Kultúra

Tartalmát, méretét és kivitelezését tekintve is egyedi kötet bemutatására került sor péntek este a közeljövőben megkezdődő felújítási munkálatok miatt lassan kiürülő Székely Nemzeti Múzeumban. Zakariás Erzsébet Képek Könyve című kiadványa ugyanis a maga 400, magyar, román és angol nyelven feliratozott metszetével, kőnyomatával és fényképével letűnt idők embereit, viseletét, épületeit és az őket körülölelő tájat varázsolja az olvasó elé és nyújt minderről tájékoztatást.

Az elmúlt évszázadok során mi, erdélyi magyarok a tulajdonunk védelme, vagy sajátos nyelvünk, kultúránk, vallásunk, életmódunk megőrzése végett gyakran kellett hivatkozzunk a megszerzett jogainkra, és bizonyítanunk az örökségünk. Így vált a történelem és történetírás számunkra hatásos pajzzsá és esetenként fegyverré a nemtelen támadások ellen. Éppen ezért Zakariás Erzsébet kötete nekünk felbecsülhetetlen értéket jelent, hiszen a benne fellelhető korabeli képeknek köszönhetően az 1853–1945 között húzódó korszak tényszerű lenyomata. A tényekkel pedig nem lehet vitatkozni – jelentette ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Csáki Árpád történész rámutatott, hogy a mikóújfalusi születésű dr. Zakariás Erzsébet (1956) tanár, néprajzi szakíró fél évtizedes munkája gyümölcseként nyomdafestéket látott könyv, a budapesti Hagyományok Háza, a kolozsvári Exit Kiadó és a Kincses Kolozsvár Egyesület jóvoltából került az olvasó asztalára. Képanyaga a Budapesten, a már említett időszakban megjelenő magyar sajtótermékek illusztrációiból származik, amelyből Zakariás Erzsébet 2660-at választott ki és digitalizált. A Hagyományok Háza pedig a világhálóra való feltöltésükkel ezeket a kepekkonyve.hagyomanyokhaza.hu oldalon bárki által megtekinthető közkinccsé tette. A kiadvány ebből a gazdag gyűjteményből nyújt nyomtatott formában ízelítőt.

Hirdetés
Hirdetés

A szerkesztőtől megtudhattuk, hogy az egykori Erdély és ma politikailag ugyancsak Románia részét képező vidékekhez kapcsolódó képek, meglepően gazdag kultúrtörténeti anyagot tükröznek az ott lakó magyar, román, szász, zsidó és más nemzetiségű népességről, illetve településeik és emlékműveik akkori állapotáról. Így lenyűgöző és kézzel fogható bizonyítékai, hogy a korabeli Budapesten odafigyeltek az ország területén élő nemzetiségekre. Éppen ezért mindegyik külön-külön legalább egy oldalnyi elemzést és értelmezést érdemelne, azonban a világhálóra való feltöltésüknek, valamint a könyv kiadásának célja nem a kritikai értékelés, vagy az értelmezés volt. A környezetük iránt érdeklődő embereket szeretnék vele gyönyörködtetni, és keresgélésre, kutatásra ösztönözni őket.

Információs értékük jobb érvényesülése érdekében tárgyuk szerint csoportosította őket, amelynek következtében a képeskönyv digitális és nyomtatott változata egyaránt 12 fejezetre oszlik: I. Tájak; II: Települések; III. Templomok; IV. Kúriák, kastélyok, várak; V. Fürdők; VI. Személyiségek és emlékhelyek; VII. Ipar; VIII. Parasztházak, gazdaságok; IX. Foglalkozások, életvitel; X. Életképek; XI. Szokások; XII. Népek viseletükben. Reményei szerint ezek fellapozása igazi szellemi kalandot jelent majd az olvasó számára, és meghozza a kedvét a honlap megnyitásához.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük