Felhívás!

Lénia, a határvonal

Lénia, a határvonal Kultúra

Nem egy esetben a helytörténet iránt érdeklődő csak helynevekre van utalva vizsgálódásai során. Ha nem állnak rendelkezésére írásos dokumentumok, vagy nem történtek régészeti feltárások az adott területen, az ő számára a helynév lehet a kiindulópont, illetve maga a forrás. Elég talán, ha szülőfalum helynevei közül sorolok fel néhányat ilyen vonatkozásban, úgy mint Törökforduló, Várkert, Vár pataka, Vár éle…

Perdöntő források hiányában csak feltételezhetjük, hogy például a Kászon-patak völgyében, hozzávetőleg ott, ahol a mai Kovászna és Hargita megye határa húzódik, a Lénia nevű helyen egykor, a 18. századi járványok megfékezése érdekében, császári rendeletekre akár határvonalat is kialakíthattak, hogy így ellenőrizzék a Kézdi- és Kászonszék közötti forgalmat. Sőt, tudjuk, hogy zavaros, vészterhes időkben még az egyes falvak közt is őrség volt állítva, amint egy 1746-ból, megyénkből származó feljegyzés tanúskodik erről: „az Marhák Mostis döglenek Ns [nemes] 3 széken (…) a falu bé van Szoros Strásakkal rekesztve csordájával edgyütt azért hogj más falukba ne Serpállyon [terjedjen], s miglen az contumacianak ideje el nem telik, addig fel sem szabadulnak.” (Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár)

Úgy vélem tehát, hogy a német Grenzlinie (határvonal) szóból eredeztethető a Lénia helynevünk, éspedig: Linie (vonal) – Lénia. Ezen a helyen jelölhették ki az osztrák katonai hatóságok a „léniát”, avagy a vesztegzár, a kontumácia határát, megakadályozandó a 18. században több hullámban Erdélyben, tájainkon is tomboló mirigy, azaz pestis terjedését.


Anyai nagyapám is egyszerűen határnak tudta ezt a helyet, s egyszer, az 1960-as években, dolga lévén az erdőn, unokáját is vitte magával szekéren a határra, mintegy nyári kirándulásképpen…

Jelenleg a Kézdivásárhelyről a Kászoni-medence felé vezető műút bal oldalán, a Katrosától mint­egy másfél kilométerre található két romos épület arra emlékeztet, hogy a 19–20. század folyamán a Lénián civil élet folyt. Az bizonyos, hogy a 19. század első felében itt a kézdiszentléleki id. Oláh Lázár építtetett egy lakóházat, udvarán gémes kúttal, valamint kőből egy csűrt és istállót magában foglaló gazdasági épületet, amelyet aztán fia, ugyancsak Oláh Lázár (1857–1922), majd unokája, dr. Oláh Béla (1884–1976) bírósági elnök örökölt, s a család nyári szállásául szolgált hosszú időn keresztül. Kezdetben még vízimalmot is működtettek a tulajdonosok. Fogadott őr, állandó lakó is volt a tanyán, aki az éppen soros tennivalókat látta el, de arról is tudomásunk van, hogy a család ismerősei is nyaraltak itt, töltöttek el rövidebb-hosszabb időt az erdei tanyán, annak fénykorában. Bakk Pál szentkatolnai helytörténész egyik írásában például 1947 nyarát idézte fel (Múltidéző: Száz éve született Vitos Lajos. Háromszék, 2009. november 26.), amikor kezdő tanítóként kézdivásárhelyi barátjaival töltött el néhány napot a Lénián, a tulajdonos vendégeként.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások