Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lemondott az Udvartér Teátrum vezetője

Lemondott az Udvartér Teátrum vezetője Kultúra

Lemondott a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum éléről Kolcsár József igazgató, aki közel 12 éve vezette a társulatot. A színművész a jövőben is színházközelben marad, hiszen a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagja. Új igazgatót egyelőre nem neveztek ki, a későbbiekben döntenek arról, ki vezesse a társulatot.

Hirdetés
Hirdetés

Pénteken nyújtotta be lemondását Kolcsár József, az Udvartér Teátrum 2011-ben kinevezett igazgatója, aki magánéleti okokra hivatkozva hozta meg döntését. Mint mondta, úgy fejezi be a közel 12 évet, hogy elégedett a munkájával, de úgy érzi, ilyen sok idő után szüksége van arra, hogy felszusszanjon és váltson, valamint a színháznak is szüksége van a felfrissülésre, megújulásra. „Nem titok, hogy anyagi gondokkal is küszködik a színház, és ezt valószínűleg egy átfogó újraszervezés oldhatja meg, amire már nekem sajnos nincs elég energiám, illetve nőnek a gyerekeim, több időt szeretnék tölteni a családdal, és bár úgy érzem, hogy ez egy nagyon szép állomása volt az életemnek, de egyelőre a végéhez értem. Kicsit vissza szeretnék térni más dolgokhoz, a színészi mivoltomhoz, ezt az énemet erősíteni” – mondta lapunknak Kolcsár József.

Arra a kérdésünkre, hogy miként fogadta döntését a társulat, a színművész elmondta: aggódva, ugyanis nagyon jó kapcsolatot ápolnak egymással, nagyon sok olyan alkalmazott van, akit korábban tanított, majd a színház tagjai lettek, színészként, irodalmi titkárként vagy más beosztásban. Az első meglepetésen túl már rendeződtek a dolgok, a továbbiakban a színházat működtető kuratórium keres megoldást a helyzetre, valószínűleg versenyvizsga alapján választják majd ki a jövőbeli igazgatót.

Szöllősi Tamás, a kuratórium tagja megkeresésünkre elmondta: noha Kolcsár József objektív okok miatt mondott le vezetői pozíciójáról, a jövőben is dolgozni fognak vele. A kurátor ezúton is megköszönte a színművésznek mindazt, amit a kézdivásárhelyi és a felső-háromszéki színházi életéért tett az elmúlt 12 év során.
– Megy tovább minden, a város kulturális életében egy fontos pont az Udvartér Teátrum, egy különleges színfolt, amely az elmúlt években kivívta helyét az erdélyi és a kárpát-medencei színjátszásban. Ezt az irányt visszük tovább – mondta Szöllősi.

Arra a kérdésre, hogy mit jelentett számára az elmúlt 12 év, Kolcsár József azt válaszolta, csodálatos utazásként élte meg, rengeteget tanult mind emberileg, mind szakmailag, rengeteg problémát küzdött le mind a színház berkein belül, mind önmagában, összességében pedig büszke arra, amit elért. A színész azt is megosztotta, hogy voltak nehéz időszakok, hiszen egyszerre színházat vezetni és egy másik színház oszlopos tagjának lenni nem könnyű feladat, nehéz volt megosztani a figyelmet, és egyszerre koncentrálni mindkét dologra. Végezetül mindenkinek megköszönte a munkáját, hozzáállását, amit az elmúlt években tanúsítottak, hiszen általuk sikerült egy igen igényes színházat létrehozni egy olyan kisvárosban, ahol azelőtt nem létezett semmilyen színházi kultúra, ugyanakkor bízik abban, hogy az elkezdett munkát ugyanolyan hittel és minőséggel folytatni fogják, és ehhez sok sikert kívánt. <<

Fotó: Tofán Levente

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük