Felhívás!

Lelkes oktató és követendő példakép

Lelkes oktató és követendő példakép Kultúra

A fúvószenekarok szervezésében és lelkes oktatásában kifejtett művészi munkásságáért Rónai Antal-díjjal tüntette ki a Romániai Magyar Dalosszövetség a komollói illetőségű, Sepsiszentgyörgyön tevékenykedő karmestert, Veres Istvánt.

A nevesítésre a szakmai szervezet éves, a koronavírus-járvány miatt ezúttal a világhálón tartott közgyűlésén került sor nemrég Kolozsváron, és így az ünnepélyes díjkiosztás is elmaradt.

Az 1986-ban született fiatal trombitaművész, hangszeroktató és karmester számos társához hasonlóan az áldott emlékű Kelemen Antal, a rétyi fúvószenekar legendás vezetőjének köszönhetően nyert betekintést és ismerkedett meg a zene csodálatos világával. A rétyi Antos János-iskola ötödik osztályos tanulója volt, amikor a tanár úr kezébe adta és egy életre megszerettette vele a fúvós hangszereket. Harsonásként kezdte, azonban egy év elteltével trombitásként folytatta zenei pályafutását, és vált (2001) a messze földön híres rétyi Kováts András Ifjúsági Koncert Fúvószenekar tagjává.

Réty után a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum, majd a Brassói Egyetem Zeneművészeti Karának trombita főszaka következett. Ez utóbbi elvégzése után a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola rézfúvós hangszer tanáraként kapcsolódott be 2007-ben Zágonban, 2009-ben Barátoson és 2010-ben Sepsibükszádon a felnövekvő nemzedék zenei oktatásába; Zágonban és Sepsibükszádon 2012-ben átvette a fúvószenekarok karnagyi pálcáját is. A tanítványai különböző megmérettetéseken elért sikerei tükrében pedig kijelenthető, hogy a Plugor Sándor Művészeti Líceum rézfúvós tagozatának hangszeroktatójaként is eredményes munkát végzett, miközben a rétyi fúvószenekarhoz is hű maradt. Méltatója, Sándor Árpád csíkszentsimoni karnagy, csíkszeredai iskolaigazgató szavaival élve „Veres István kiváló trombitás, a munkájában fáradhatatlan tanár, a diákjai szemében egy követendő példakép, több fúvószenekar lelkes oktatója és a székelyföldi fúvószenekari életnek immáron évek óta az egyik igen meghatározó és kiemelkedő egyénisége.”

Veres István óriási meglepetésként és egyben megtiszteltetésként élte meg a rangos szakmai díj odaítélését, amely a beszélgetésünk során kifejtett véleménye szerint számára nem csak öröm-, hanem energiaforrást is jelent, hiszen további eredmények elérésére sarkallja. Ugyanakkor tevékenysége, vagyis a hangszeroktatás, előadóművészként való fellépések és zenekarvezetés színvonalas folytatására kötelezi. Ő ennek a követelménynek eddig is próbált eleget tenni, hiszen zenekarvezetői ismeretei bővítése érdekében szeptemberben beiratkozott a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola karnagyképzőjére, és rendszeresen látogatja annak előadásait. És teszi ezt annak ellenére, hogy az általa vezetett sepsibükszádi fúvószenekar létszám hiányában kénytelen volt beszüntetni a tevékenységét. A fiatal karnagy ugyanis nem adja fel, a sajnálatos módon vidékünkre is jellemzővé vált népességcsökkenés okozta nehézségeket, több település ifjainak az egy zenekarba való tömörítésével áthidalhatónak véli. Ennek megvalósításához viszont az érintett elöljárók támogatására is szüksége lesz.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások