Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lélektápláló mozgalom

Lélektápláló mozgalom Kultúra

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület (ZNE) képviselői a civil szervezet székhelyén tartott sajtótájékoztatón mutatták be a Légy önkéntes, tápláld a lelkedet! című, folyamatban lévő projektet.

Ráduly Attila egyesületi elnök örömmel nyugtázta, hogy sikerült egy olyan projektet megvalósítani, amely fél évvel ezelőtt reménytelennek tűnt, „hiszen, bár év elején számos pályázattal készültünk, március–áprilisban ezeket mind lefújták, mivel a pénzeket a helyi és a megyei önkormányzatok is átcsoportosították az egészségügyi intézmények számára. Ősz elején azonban a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság kiírt egy pályázatot, melynek egyik kikötése az adott projekt egy hónapos kifutási ideje volt. Derzsi Katalin projektmenedzsernek köszönhetően sikerrel pályáztunk, így november 4-én belevágtunk a Légy önkéntes, tápláld a lelkedet! című projektbe”, fejtette ki.

Hirdetés
Hirdetés

A folytatásban Derzsi Katalin ismertette a december 4-én záródó projektet. „A kézdiszéki önkénteskedési lehetőség feltárását tűztük ki célul, hiszen azt tapasztaltuk, hogy a helyi civil szervezeteknek nehézséget okoz a tevékenységükhöz elengedhetetlen önkéntesek toborzása, ugyanakkor az önkéntes tevékenységek iránt érdeklődőknek sem áll elegendő információ rendelkezésre. Ezért egy átfogó kampányt dolgoztunk ki az önkéntesség népszerűsítése céljával, és egy nyomtatásban, illetve online is elérhető kiadványt készítettünk, amely a leendő önkéntesek számára szükséges tudnivalók, helyi és külföldi lehetőségek mellett helyi aktív szervezeteket is bemutat elérhetőségeikkel együtt.”

A Csernátonban szervezett, háromnapos műhelymunkák során különböző civil szervezetek önkénteseivel készítették el a terveket és a kiadvány vázlatát, mely hamarosan az egyesület Facebook-oldalán és honlapján elérhetővé válik. „Egy bannert és egy rövidfilmet is készítettünk, ugyanis a népszerűsítő kampányt iskolákban bonyolítottuk volna le, azonban a járványhelyzetre való tekintettel kénytelenek vagyunk átvonulni az online térbe. Azt, hogy az önkénteskedés népszerűsége milyen mértékben nőtt az elmúlt években, talán az bizonyítja leginkább, hogy amíg a ZNE 2009-es megalakulásakor 4–5 önkéntesre számíthattunk, úgy ma már 43-an segítik munkánkat”, summázott a projektmenedzser.

Polixeni Ntanou görögországi ESC-önkéntes lelkesen számolt be a műhelymunkákról. „Új emberekkel, különböző nézőpontokkal ismerkedtem meg, ugyanakkor jó érzés megtapasztalni, ahogy a kezdeti tervek lassan, de biztosan formát öltenek, tartalommal telítődnek. A csapatépítő játékoknak köszönhetően a műhelymunkákon hamar egy emberként dolgoztunk mindannyian, és ez igazán jó móka volt”, osztotta meg tapasztalatait.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük