Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lehúz és fölemel

Lehúz és fölemel Kultúra

A sepsiszentgyörgyi Lábasház Pincegalériájában kedden megnyílt Gerber Pál Munkácsy-díjas festőművész, Ami lehúz és ami fölemel című tárlata. A „talányos gondolatmenetre” valló alkotások mögött, a méltatójuk megfogalmazásában „megélt tapasztalat, hiteles kérdésfelvetés, képszerű és plasztikus élmények rejlenek”. 

Hirdetés
Hirdetés

Vargha Mihály múzeumigazgatónak az esemény előtt megfogalmazott véleménye szerint „a kortárs magyar képzőművészet egyik nagy öregje” nagyon visszafogott, nem közérthető módon kommunikál. A keze alól nem gyönyörködtető, nem dicsérő, nem álomvilágba vezető, hanem provokáló, kérdező és rákérdező, elgondolkodtató, sok esetben groteszk, vagy éppen ironikus művek kerültek ki. Hogy mennyire igaza van, arról jómagunk is meggyőződhettünk, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője, Ferencz Zoltán kurátor által összeállított kiállítás tárgyát képező, négy installáció megtekintésével.

A házigazda szerepét betöltő Éltes Barna szobrászművész köszöntő szavait követően, Ungváry-Zrínyi Kata, marosvásárhelyi műkritikus méltatta az itt és most közszemlére helyezett alkotásokat. Ennek során rámutatott, hogy „Gerber Pál világa megfontolásra és felülvizsgálatra késztet. Benne van az, ami lehúz (a földre) és az is, ami végül (humorával, bölcsességével, ösztönzésével) fölemeli az embert”.   

Fotó: Solymosi-Incze Enikő

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük