Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lehetőségek és kilátások

Lehetőségek és kilátások Kultúra

Puskás Bálint volt alkotmánybíró, valamint a Kereszténydemokrata Baráti Kör meghívására és szervezésében a múlt hónap végén telt ház előtt tartott nagy sikerű előadást Nógrádi György magyarországi biztonságpolitikai szakértő a sepsiszentgyörgyi belvárosi templomban. Ennek során többek között az Európai Unió védelmi képességének a fejlesztéséről, Németország ebben játszott szerepéről és az Amerikai Egyesült Államok ehhez való viszonyulásáról is szó esett.

Nógrádi kifejtette, hogy a német és amerikai katonai elképzelések egymással merőben ellentétesek, mert Trump elnök a GDP 2%-ára szeretné növeltetni a NATO-tagállamok védelmi költségvetését. Ezzel szemben viszont Merkel kancellár a jelenlegi 1,1%-os szinten tartaná a sajátjukat, vagyis a nagyhatalmi státust továbbra is fejlett iparukra alapozná.
Ez volt a titka különben a franciákkal kialakított jó viszonynak is, ugyanis a németek politikai és katonai vonalon az Európai Unió vezetését hallgatólagosan Párizsra ruházták. Nagy-Britannia kilépési folyamatának az elindításával azonban Franciaország minden tekintetben magának követelné az elsőbbséget, ami viszont csak Németország anyagi támogatásával lenne lehetséges, de Berlin erre nem mutat hajlandóságot.
Ami Magyarország katonai költségvetését illeti, Trump elvárásai szerencsés módon egybeesnek a hadsereg fejlesztésének magyar szándékával. Ez indokolta a Honvédelmi Minisztérium élén történt személycserét is, mert a végrehajtásához tapasztalt katonára van szükség, és ennek a követelménynek dr. Benkő Tibor vezérezredes megfelel. A magyar kormány számára ugyanis nyilvánvaló, hogy a migráció miatt kialakult helyzetben az országot meg kell védeni. Az ehhez szükséges korszerű haditechnikai eszközöket és fegyvereket pedig az eddig gyakorlatnak megfelelően továbbra is Európából, elsősorban német és francia gyártóktól szerzi majd be.
Az Amerikai Egyesült Államoknak egy európai hadsereg létrehozásához való viszonyulására vonatkozóan az előadó rámutatott: erre Madeleine Albright volt külügyminiszter egyik könyvében találjuk meg a választ. Ő pedig azt állítja, hogy nincs ellene kifogásuk, csak a NATO-val ne átfedjék, hanem egészítsék ki egymást.
Ugyanakkor Amerika azt szeretné, hogy Németország ne fegyverkezzen, hanem a védelmét továbbra is bízza rájuk. Ez viszont a németeknek nem felel meg, hiszen a fegyverkereskedelem a világ legnagyobb nyereséget hozó üzletága. Éppen ezért Európában hamarosan elképesztő versengés kezdődik ezen a téren, ahol a németek és a franciák elképesztő fölénnyel rendelkeznek. Ráadásul a britek kilépésük után is részt szeretnének venni az unió fegyvergyártásában és -kereskedelmében.
Végezetül megtudhattuk, hogy az esetleges orosz veszély tekintetben megoszlanak a vélemények, ugyanis a skandináv és balti államok, valamint a britek és lengyelek azt állítják, hogy ez fennáll, a többiek pedig nem ezt gondolják. Nógrádi sem. Szerinte ha bármelyik NATO-tagállamot megtámadnák, kitörne a III. világháború, és ettől mindenki óvakodik. Ugyanakkor az orosz gazdaság teljesítménye is messze elmarad egy széleskörű fegyveres konfliktus sikeres megvívásához szükséges szinttől.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások