Leheletfinom humor és önirónia, avagy a lírának visszaadott vers

Kolozsvári András ötödik, Szarvascsoda című gyűjteményes verseskötete nemrég megjelent a Napkút Kiadó gondozásában is. A kötet alcíme („… avagy adjátok vissza a magyar verset a lírának!”) szerint – Bíró Bélát idézve – Kolozsvári András magát a költői formát (ezzel a kötettel is) hagyományos érzelmi-gondolati struktúrájához, a lírához szeretné visszaterelni. A líra a hagyományos meghatározás szerint a szubjektív, belső tartalmak feltárulkozása, de eredendően mindig közösségi érzelmek (általában dalos) kifejezése.

„Szubjektív, belső tartalmak” – ezek kívánkoztak versbe egy olyan korszakban, amikor nem biztos, hogy szerencsés volt közölni azt, amit gondolt az ember. Kolozsvári András el is fojtotta ezt a fajta közlésvágyat magában, általános és középiskolai angoltanárként, később hírlapíróként tevékenykedett, pályája alakulását mint volt tanítványa, úgymond a partvonalról, de igen nagy érdeklődéssel követtem. A rendszerváltozás után még mindig úgy tűnt, hogy Kolozsvári András rosszkor született, hiszen nem volt mögötte irodalmi teljesítmény, mint a nála 10–15 évvel idősebbeknek, és nem volt már olyan fiatal, hogy befogadhatták volna a nála másfél-két évtizeddel fiatalabb, induló költőpalánták. A hatvanas–nyolcvanas években az erdélyi költők dobbantássorozatának minősülő Forráskötete 1980-ban meghiúsult, és Kolozsvári András eltemette magában a költőt. És nemcsak a költőt. Tucatnyi dokumentumriport-kötete (B. Kovács András néven) közül az első is csak 1997-ben jelent meg. Az első verseskötetére pedig 2014-ig kellett várni. A most megjelent Szarvascsodában zömében e században írt versek olvashatók, ám fellelhetők 1978–79-ben papírra vetett sorok is.
Nem tagadom, hogy elfogult vagyok Kolozsvári Andrással szemben, és elfogultságom oka nem csupán a személyes kötődés, hanem a néha önmagával szemben is kíméletlen őszinteség, amivel versbe önti tapasztalatait, és az a leheletfinom humor és önirónia, ami szintén gyakran tetten érhető a lírájában. „Félre az epikával, / le a lírátlan verssel, / Líra kell, mely nem egyéb, / mint gondolattá párolgott vereség. // Valaha ötven és százharminc éve / vertél dobot, / s kürtöt zengettél fennen. / Szirénaként vijjogsz / azóta rendben. // Vagy bötjnek havában / bujdosol velem, / vigaszom, te, s gyászom – / lelki’smeretem.” (Ars poetica anno 1978)
Az alkotót, szintén nemrég, a Magyar Írószövetség is tagjai közé fogadta, így joggal érezheti úgy, hogy lírája meghozta a vigaszt, többszörösen rendhagyó pályája elérte a méltán megérdemelt csúcsot.

(Kolozsvári András: Szarvascsoda. Napkút Kiadó, 2021.)

B. Orbán Emese