Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kutatni márpedig kell!

Kutatni márpedig kell! Kultúra

Sepsiszentgyörgyről indult, húsz év múltán ide tér vissza Székelyföldi Geológus Találkozó. Helyszíne ugyanaz az intézmény, amely annak idején is felkarolta: a Székely Nemzeti Múzeum.
Mától vasárnapig mintegy száz hazai és magyarországi geológus osztja meg egymással a háromszéki vonatkozású kutatások legújabb eredményeit. Papucs András főszervező elmondta, szerteágazó tematikát ölel fel az a 16 szombati előadás, amit a reggel 9 órakor kezdődő program tartalmaz. Kiemelt témaként szerepelnek e tudomány tévtanai, de többek közt a Csomád-hegység vulkánosságáról, a környékünk ritka ásványairól (például a kovásznai dawsonitról), a földgáz keletkezéséről és háromszéki lelőhelyeiről is értekezést hallhatnak a bejelentkezett résztvevők. Azokat az érdeklődőket vagy laikusokat is várják, akikhez eddig még nem jutott el a rendezvény híre.
A vándorjellegű geológustalálkozó eddig bejárta már a Székelyföld néhány városát, Sepsiszentgyörgy után Marosvásárhely, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Székelykeresztúr, Barót, Várfalva, Kovászna is vendégül látta már azokat az egyetemi kutatókat, illetve cégeknél dolgozó geológusokat, akiknek megosztásra váró eredményei vannak ebben a tudományágban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük