Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közúti balesetben elhunyt Veress László színművész

Közúti balesetben elhunyt Veress László színművész Kultúra

Elhunyt Veress László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyugalmazott színművésze. Az idős színészt pénteken a gyalogátjárón ütötte el egy gépkocsi, kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe.

Hirdetés
Hirdetés

A rendőrségi tájékoztató szerint, a 112-es sürgősségi hívószámon péntek késődélután jelentették, hogy egy férfit elgázolt egy gépkocsi, miközben a férfi szabályosan kelt át a gyalogátjárón. A baleset az Oltmező utcában történt, a bevásárlóközpont közelében lévő gyalogátkelőn.

A 31 éves gépkocsivezető a légalkoholszonda tanúsága szerint nem fogyasztott alkoholt. A súlyosan sérült áldozatot kórházba szállították, ahol szombaton életét veszítette. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított kivizsgálást a gépkocsivezető ellen.

Veress László 1945-ben született Kolozsváron, a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán végzett 1971-ben, és az egyetem elvégzése után a sepsiszentgyörgyi színházhoz szerződött, ahol folyamatosan, nyugdíjazása után is játszott.

(Székelyhon)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 10., 20:47
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ne tàjekoztassuk felre a az olvasokat penteken ahogy felvittek a korhazba mar nem tudtak segiteni rajta.Gyakorlatilag szornyet halt.Feknyom nem volt egyaltalan.31 eves felelotlen senkihazi ember aki ferj apa es nagyapa nelkul hagyott egy csaladot illetve egy kituno muvesz nelkul egy varost.

    • User
      Dátum: 2019. november 10., 23:04
      ÉRTÉKELÉS: 8

      „Feknyom nem volt egyaltalan” – ez nem jelent semmit az ABS megjelenése óta. A „felelotlen senkihazi ember” (nem tudom kiről van szó) bárki lehetett volna közülünk aki vezetett már autót életében. Részvétem mindkét családnak. Az egy közveszélyes átjáró és tenni kell érte, hogy ilyen ne történjen többé.

      • User
        Dátum: 2019. november 11., 12:06
        ÉRTÉKELÉS: 1

        Igy van felelotlen.ott voltal?az atjarotol 7 meterre allt meg az auto es az alfozat az autotol meg 10 meterre fekudt.biztos korultekintoen kozlekedett es betartotta a sebessegkorlatot

        • User
          Dátum: 2019. november 11., 19:54
          ÉRTÉKELÉS: 5

          Lehet betartotta a sebességkorlatozast, de csak a csattanaskor nézett fel a telefonbol és fékezett. Sok oka lehet egy balesetnek, nem minden a sebesség, az viszont sokszor súlyosbítja a baleset kimenetelét. Egyértelmű, hogy az Oltmező utcán atkelni veszélyes, nagyon oda kell figyelni. Fekvorendor és „gombos” jelzőlampa segíthet, de az se garancia, lásd a Sport utcai kereszteződést. A város tervezett elkerulo útja is segítene, hogy csökkenjen a forgalom. Járda építés viszont pont nem oszt vagy szoroz egy ilyen balesetnel…

      • User
        Dátum: 2019. november 11., 14:34
        ÉRTÉKELÉS: 7

        Már bocsánat, amellett, hogy az valóban az egyik legrosszabb a városban, újabban minden átjáró életveszélyes! Az autóvezetéssel kapcsolatosan meg még annyit, lassan 20 éve vezetek, és még soha nem álltam meg satufékkel a zebra előtt. Igenis lehet figyelni, csak sokan ezt nem teszik meg.

  • User
    Dátum: 2019. november 11., 13:15
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Részvétem az elhunyt családjának, tragédia valóban. Viszont a gyalogosnak mikor átkel az úton egyéb dolga nincs, mint hogy szétnéz, vigyáz magára, és úgy kel át. Ha elsőbbsége van, akkor is. Az elsőbbség nem véd meg a fizikától. Ilyenkor sovány vigasz, hogy felelőtlen a sofőr. Bárhogy büntessék is meg, a gyalogost nem fogja feltámasztani.
    A gyalogosnak egyetlen felelőssége van: vigyázni saját magára. Másra mutogatni, hogy más nem vigyázott rá, legalább akkora felelőtlenség, mint hülyén vezetni.

  • User
    Dátum: 2019. november 11., 20:04
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Részvétem a családnak nagyon kár a Művész Úrért.
    Igenis a városvezetést terheli az erkölcsi felelősség mert már nagyon sokan kérték tegyenek valamit azért a részért, járdát, szemafort.Sajnos nem az első baleset ott de könnyebb hülye családi és wi-fi parkokon álmodozni mint valami hasznosat tenni a Városlakókért.Az ember írtózik amikor azon az átjárón átkel, de nemcsak ott, hanem az állomáson is a benzinkútnál, a Strand utca sarkánál, a Bánki Dónáton ahol nincs rendes kilátás az ott parkoló autók miatt.Ugyanez a helyzet az állomás fele is ahol két olyan átjáró van egymás után ahol a gyalogos le kell lépjen az úttestre hogy lássa nem e jön autó.Persze aki nem jár gyalog az nem tud ezekról a bajokról, biztosan van más is de én ezeket járom.Igazán tenni kellene már valamit, a forgalom túlhaladta az átjárók egyszerűségét, sok helyre jelzőlámpa kellene.Még hány ártatlan embert üssenek el, öljenek meg az átjárókon ártatlanul?!

    • User
      Dátum: 2019. november 11., 22:51
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Nincs idejuk ezeknek ilyesmire, itt fontosabb dolgok vannak, nyakukon a valasztas, hunor, stb…Hogy erolkodott a tegnap a facebook-on a vezer, hogy hajtsa a nepet szavazni, mert utolso volt a megye, oda a dicseret, szanalmas volt..

  • User
    Dátum: 2019. november 11., 22:02
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A torvenyszek elott az atjaronal nem , hogy nem lassitanak egyesek, sokszor 70-80-al szaguldanak at, ugy, hogy a parkolo kocsiktol 3m nem latszik az atjarobol. Tepem a hajam…

  • User
    Dátum: 2020. május 13., 13:38
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A gyalogosnak akkor van előnye amikor odaér az átjáróhoz, megáll meggyőződni a biztonságos átkelés lehetőségéről. Ezt bizony csak akkor tudja elérni ha a közeledő autók lassítanak illetve megállnak. A járdáról átrohanó, telefonáló és a felfestésben túl magabiztos gyalogos eleve lemond a törvény által számára előírt előnyről.
    Nyugodj békében Múvész úr!
    A gázoló sofőr az eset elött szűk egy nappal jött haza Angliából, jobbkormányos autóval, sok intéznivaló terhével és fogalma sem volt a városban előfoeduló közlekedési buktatókról, tehát figyelmetlen és felelőtlen volt.