Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közös szerepvállalás

A fontos dolgokat ütemezd be, ne fontossági sorrendbe helyezd, hangoztatta Tusványoson a Keskeny út sátrában a kézdivásárhelyi Ruszka házaspár. A lelkész-tanár páros A női és férfi szerep menedzsmentje napjainkban című, Bardócz Csaba ikafalvi lelkész által moderált beszélgetés során ismertette álláspontját.
Ruszka Sándor úgy vélte, meglehetősen nehéz a nyílt és tikos elvárások sorának (lelkész, tanár, anya, apa, tiszteletes asszony, gyerek, barát stb.) megfelelni, ezért valamiféle egyensúlyra kell törekedni. Úgy fogalmazott, a református egyház „nagyon nagyot aratott” azzal, hogy a lelkésznek lehet felesége, hiszen így van egy napi 24 órát ingyen dolgozó, állandóan elérhető munkatárs.
Ruszka Margó azt mondja: rájött, hogy semelyik elvárásnak nem lehet tökéletesen megfelelni, úgyhogy „nem görcsöl rajta”. Úgy látja, a klasszikus, kizárólag hosszú szoknyában járó, mindenütt jelen lévő papné szerepe némiképpen változott, ezért – bár maradt egy egész sereg kötelezően teljesítendő feladat – már könnyebb ehhez igazodni.
A tizenegyedik missziós évében a Keskeny út „kénytelen volt” háromszor akkora sátorba költözni, mint korábban, mert azt messze kinőtték. Lehet, hogy jövőre ezt is kinövik, ugyanis az ökumenikus fesztiválmissziós csoport új sátra is zsúfolásig megtelt.
A sátorban természetesen változatlanul ott találtuk a Maros megyei fiatalok derékig levetkőzött csoportját, amelynek tagjai egy soha ki nem fogyó üveg vodkával és egy vödör sörrel elmaradhatatlan résztvevői a sátor tusványosi programjának, és akiknek elmaradhatatlan beszólásait most is nyitottan és rendkívüli humorérzékkel vették az igen toleráns házigazdák. A csoport korábban az EMI-táborban is tiszteletét tette.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük