Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kortárs erdélyi költőkkel ünnepelünk

Kortárs erdélyi költőkkel ünnepelünk Kultúra

Hét fiatal erdélyi költő és hét sepsiszentgyörgyi színész találkozásának eredményeképpen készült az Aritmia.doc című előadás, mely elsősorban a fiatal nemzedéket próbálja megszólítani a magyar költészet napja alkalmából.

Hirdetés
Hirdetés

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum művészei már több ízben dolgoztak együtt, de valójában ez az első hivatalos közös produkciója a két háromszéki színháznak, melynek rendezője Kolcsár József.

A magyar kultúra napjára készült Farkas Árpád előadóest sikerén felbuzdulva született meg az újabb versműsor ötlete, mely által ezúttal a fiatalabb közönségréteget célozták meg az alkotók, ugyanis a klasszikus magyar költőink közismert verseinek előadása helyett az erdélyi kortárs költészet mai életérzéseket közvetítő legújabb darabjaiból próbáltak összeállítani egy reprezentatív válogatást. Mindegyik színész alaposan beleásta magát valamelyik fiatal költő munkásságába, majd kiválasztott tőle néhány verset, amit úgy ad elő a színpadon, ahogy az illetőhöz a leginkább méltónak találja. A kortárs színház nyelvén szólal meg tehát a jelenkori erdélyi költészet egy olyan produkcióban, mely tartalmilag és formailag egyaránt frissnek, rendhagyónak ígérkezik.

Az Aritmia.doc című előadás jellegzetessége, hogy performansz jellegű, folyamatosan változó, melyet elsősorban a Prezeng nevű sepsiszentgyörgyi improvizációs zenekar közreműködése biztosít. Ezenkívül mozgóképek által szeretnék még közelebb hozni a közönséghez az írókat, bemutatva azok közvetlen környezetét, jellegzetes mozdulatait is az előadásban. Így lesz teljes a kép, ilyen körítésben tudnak még hitelesebben megszólalni a 21. század költészetének fontosabb életérzései. Az előadás címe azonban azt sugallja, hogy mindaz, amit láthatunk a teljesség igénye nélkül készült, csupán egyetlen fájl az utóbbi időben Erdélyben született „hasonló kiterjesztésű írott dokumentumok” közül.

A produkciót közönség előtti élő előadásra tervezték, de mivel a járványügyi helyzet ezt jelenleg nem teszi lehetővé, a bemutató felvételről látható a magyar költészet napján. Április 11-én éjfélig ingyenes az előadás, utána pedig 15 lejes áron lesz elérhető a Tamási Áron Színház Vimeo videómegosztó platformján. A linket a színház honlapjának előadások menüpontja alatt és a színház Facebook-oldalán találhatják meg az érdeklődők. Az alkotók bíznak benne, hogy amint a vírushelyzet megengedi, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is számos élő előadást megér majd ez a produkció.

A bemutatott költők: Serestély Zalán, André Ferenc, Kulcsár Árpád, Kali Ágnes, Ozsváth Zsuzsa, Horváth Benjámin és Láng Orsolya. Előadók: Benedek Ágnes, Korodi Janka, Pálffy Tibor, P. Magyarosi Imola, Szalma Hajnalka, Pignitzky Gellért és Vass Zsuzsanna. A Prezeng zenekar tagjai: Bocsárdi Magor, Kónya-Ütő Bence, Fekete Zsolt. A videóanyagok operatőre és vágója Dobondi A. Lehel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 11., 12:02
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Fikker János.

    Költők…
    (A Magyar Költészet napjára)

    Költők! Csak igazat,és semmi mást.
    Ne önimádó,és öncélú magamutogatást.

    Elődeinktől vegyétek a példát.
    A „díjakat”, a tehetségért osztják.

    Ne fertőzzetek semmit mondással.
    Ne érthetetlen, okoskodással.

    Felfoghatatlan,fülsértő szavakkal.
    Rímes,és rímtelen, hordalékanyaggal…

    Ne romboljátok, a ragozott nyelvet!
    Az érthető vers, megnyugvást teremthet.

    Derűt,és örömöt plántálhat a szívbe.
    Ne kódoljatok mérget, a szóba, a rímbe.

    Akiben működik az „Isteni Szikra”,
    az sejtetheti csak,mi a világunk titka…

    Költők! Figyeljetek a népre.
    tegyetek ti is valamit érte.

    Hadd érthessék, amiről írtok.
    A tanítás, legyen a cél, az indok.

    Az ömlengés, a hiúság is vétek.
    Nem lehet csak a „díj”, az érdek.

    A Vers, ma úgy kell,akár a jó zene.
    Legyen dallama, mélysége,üzenete…
    2021 Április 11.-én