Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kortalan deszkák

Kortalan deszkák Kultúra

A Tamási Áron Színház a 2018/2019-es évadban 70 éves lesz. A 60. születésnapján indította útjára a REFLEX Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely mára már túl van a negyedik kiadásán, miközben az erdélyi kortárs színházi reflexió egyik legfontosabb fórumává vált.

Az idei évad első felében kerül sor arra a rendezvénysorozatra, amellyel a színház a történetére emlékezik, az évad második felében pedig a néző olyan fiatal tehetségekkel ismerkedhet meg, akik a színházi nyelv megújulásának lehetőségeit keresve már bizonyítottak.
A 2018/2019-es évadot a Zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című előadás nyitja szeptember elején, amelyet Radu Afrim rendező Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámájából kiindulva hoz létre. A szilveszteri előadást ismét Sardar Tagirovsky rendezi, aki ezúttal a klasszikus, élccel teli Plautus-komédiát, A hetvenkedő katonát viszi színre. Ez az előadás azért is kiemelt fontosságú, mert a sepsiszentgyörgyi közönség először láthat Plautus-komédiát a színpadon.
Az évad második felének két fiatal pályakezdője Botos Bálint és Hegymegi Máté. Botos Bálint a kolozsvári független színházi közegből érkezik. A sepsiszentgyörgyi közönség 2016-ban már találkozhatott munkájával a Szent György Napok keretén belül a Közel sincs már e vadság erdeinkben, majd 2017-ben a Zéró című előadások alkalmával, amelyeket a fiatal alkotó akkor a kolozsvári Váróterem Projekt égisze alatt rendezett. Hegymegi Mátét pályája Magyarországhoz köti. A mozgásszínházi rendezőként végzett alkotó az utóbbi időben szöveg alapú színházzal is foglalkozik; vezérelve, hogy egy előadás akkor működik, hogyha sem a mozgás, sem a szöveg nem válik öncélúvá benne. Tehetségét bizonyítja, hogy már kétszer rendezhetett a budapesti Katona József Színházban.
A Tamási Áron Színház az idei évadában is műsoron tartja az Alice, a Liliom, a Kaisers TV, Ungarn, a norway.today, a Chioggiai csetepaté, az Anna legenda, Az ezredik éjszaka című előadásokat, az elmúlt évek közönségsikerei közül felújított változatban pedig ismét műsorra kerül a Sardar Tagirovsky által rendezett Meggyeskert, és Zakariás Zalán által rendezett Tesztoszteron.
Vendégelőadásként Yasmina Reza Művészet című produkcióját tekinthetik meg Barabás Árpád rendezésében, a Kézdivásárhelyi Városi Színház előadásában. Látható lesz az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatától Zakariás Zalán tolmácsolásában Matei Vișniec Migránsooook című előadása is. Tervben van továbbá Bocsárdi László rendezésében egy előadás, amely a Tamási Áron Színház és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem végzős színészeinek együttműködéséből jön létre, illetve egy előadáscsere a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal.
Az új évad előadásaira szeptember 3-tól válthatóak bérletek a Központi Jegyirodában vagy interneten a biletmaster.ro weboldalon. A rendezvényekkel kapcsolatos további résztelekről a 0267.312.104-es és 0728.083.336-os telefonszámokon, illetve a színház Facebook-oldalán érdeklődhetnek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük