Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Költemények ihlette alkotások

A pár évvel ezelőtt nagy sikert arató Ady 100 tematikus kiállítás mintájára Petőfi 200 címmel nyitották meg pénteken délután a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetsége tagjainak közös tárlatát. A kiállításon látható képeket a költőóriás versei ihlették.

Az alkotásokon többek között megelevenedik az Árva lány, János vitéz, Anyám tyúkja és a Rongyos vitézek, de Petőfi körtefája, az alföld, illetve a faluvégi kurta kocsma is felfedezhető. 

A megyeszékhelyi Kónya Ádám Művelődési Házban összegyűlteket az intézmény helyettes menedzsere, Erdei Mónika köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta, a magyarok számára Petőfi olyan, mint a réges régen íródott népmesék, melyek a ma problémáira is választ tudnak adni. Költészetünk egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakjára soha nem tudjuk azt mondani, hogy már nem aktuális, kinőttünk belőle vagy meguntuk. Még ma is, 2022-ben inspirál, tud újat létrehozni és tanítani bennünket.

A kiállítás anyagát Vetró Bodoni András képzőművész méltatta. Elmondta, a most megrendezett csoportos tárlaton, akárcsak a Szentendrén, Esztergomban vagy más helyszíneken bemutatott kiállításokon, itt is elkerülhetetlen a Petőfi dagerrotípiáról készült portré felhasználása, de találkozhatunk teljesen elvont, átértelmezett vagy csupán hangulatában igencsak találó új technikai megoldásokkal készült illusztrációkkal is. A tárlat különlegessége, hogy a bemutatott festmények, grafikák, textíliák, faragványok mellett az alkotók által kiválasztott versidézetek is olvashatóak, így a látogatás során 0szművészeti élményben lehet része a látogatónak.

Az est folyamán Tánczos András informatikus mérnök Petőfi verseket szavalt, gitáron Buzogány-Csoma István unitárius lelkész kísérte. Az időszakos kiállítást január 17-ig, naponta 9-16 óra között lehet megtekinteni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük