Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kolozsvár nagyasszonya

Kolozsvár nagyasszonya Kultúra

Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola (1876–1948) életútját és tevékenységét bemutató kiállítás nyílt hétfő délután a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház alagsorában. Megtekintésével nem csak az öntörvényű és a kor társadalmi szabályaira fittyet hányó szépasszony mozgalmas mindennapjaiba nyerünk betekintést, hanem a századforduló Kolozsvárjának művészeti, társadalmi és hitéletébe is.

A kánikula ellenére szép számban megjelenteket köszöntő Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok ez alkalomból elhangzott véleménye szerint, a férfiak még napjainkban sem szívesen engedik a nőket fellépni az élet nagy színpadára, de ha mégis, akkor lehetőleg csak mellékszereplőkként. Pedig ők ugyanolyan bátrak, okosak és kitartóak, mint az „erősebbik” nem képviselői. Ezt a megállapítást igazolja Szilvássy Carola sokoldalú személyisége, köz­életi tevékenysége és életmódja is.

Dr. Flender Gyöngyi, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja a kor társadalmi normáival szembemenő, intelligens nemesasszonynak nevezte a bárónőt, akinek az élete példaértékű lehet korunk hölgyei számára is. Hiszen nagy terheket rótt rá a sors, azonban ő nem hátrált meg, hanem vállalta ezek cipelését. És itt elég, ha skarlátban elhalálozott kisfia tragédiájára gondolunk, akinek elvesztését soha nem tudta feldolgozni, és akit élete végéig gyászolt ugyan, de nem engedte, hogy a fájdalom összeroppantsa, és cselekvésképtelenné váljék. Annak ellenére, hogy művészi pályáján sem tudott kiteljesedni, mert beszédhibája megakadályozta ebben.

Az első világháború alatt – a sebészeti különítmény ápolónőjeként – két évet töltött az orosz–lengyel fronton, ahol hősiesen végezte az önként vállalt életmentő munkát. Hazatérvén pedig nem a csatákról, hanem a bajba jutott emberekkel történt találkozásairól mesélt, ezzel is bizonyítván a női szerep egyediségét és különlegességét. Az asszonyi szív és lélek hordozza ugyanis magában azt a gyöngéd erőt, mely falakat képes áttörni, és megoldja a megoldhatatlant. Érdemes tehát a kiállítást megtekinteni, ugyanis Szilvássy Carola életén keresztül megismerhetjük a sikerhez vezető utat – jelentette ki a konzul végezetül.

A Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának igazgatónője, Szebeni Zsuzsa, aki egyben a kiállítás kurátora is, meleg szavakkal emlékezett a bárónőre, és idézte fel szerteágazó tevékenységének néhány emlékezetes mozzanatát. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy nem csak a szegények és betegek istápolója volt, hanem a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, a diakonissza mozgalom legfontosabb támogatója és az Erzsébet Rend kitüntetettje is. Olyan egyéniség, akinek a véleményét a kor irodalmi életét Kolozsváron meghatározó alakjai rendszeresen kikérték. Ugyanakkor amatőr színésznő, az Apacsnő szerelme című, 1913-ban forgatott film főszereplője, hegymászó, Bánffy Miklós múzsája és az Erdélyi Trilógia főhősnője, valamint Magyarországról az első asszony, aki repülőgép fedélzetére ült.

Szilvássy Carola még halála után is jót cselekedett, hiszen jellemző módon teljes vagyonát a diakonissza mozgalomra hagyta. A neki emléket állító, naplóit és feljegyzéseit is bemutató tárlat a hónap végéig látogatható.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük