Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kóborló, vándorló

Kóborló, vándorló Kultúra

A huszonhatodik Incitato Művésztábor során készült alkotásokból nyílt kiállítás tegnap az Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A változatos technikával készített kóborló, vándorló tematikájú alkotások augusztus 26-ig tekinthetők meg.
Az idei, július 1–15. között zajlott táborban huszonegy, főként visszatérő festőművész, grafikus és szobrászművész, valamint négy tanonc vett részt. A tábor első hetében inspirációgyűjtés céljából a környékbeli lovardákat látogatták meg a művészek, az alkotó folyamat a következő héten zajlott a Bálványosfürdőn kialakított művésztelepen. Az idei téma a kóborló, vándorló volt, amelyet a művészek sajátosan értelmezve, álommal, utazással, a szabadság érzetével hoztak összefüggésbe, de a nőalak is gyakori szimbólumként jelent meg az alkotásokon.
A tegnapi kiállítás-megnyitón Dimény Attila múzeumvezető köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket. Elmondta, az Incitato Művésztábort 1993-ban indították útjára. A kezdetekben Fortyogófürdőn megrendezett tábort később, megfelelő kondíciók hiányában Bálványosfürdőre költöztették. Az eseményen jelen volt a tábor egyik megálmodójának, a tíz éve elhunyt Tóth Lászlónak kisebbik lánya is, aki köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik mai napig segítik a tábor lebonyolítását. Márton Katalin szerint a tábor folytatása apja halála után sem volt kérdéses, csupán a hogyanra keresték a választ, amelyre nővére, a jelenlegi szervező, Tóth Ildikó talált választ.
Az alkotásokat dr. Deák Ferenc magyartanár méltatta. Kiemelte, a tábor révén, nyaranta vidékünkön csoportosul egy olyan képzőművész-közösség, amelynek tagjai hasonló alkalmazkodókészséggel, a közösségi értékteremtés hitével, egymás közelségében alkotnak. „Művészetük szigorú hámjából kilépve kísérleteznek, engednek a táj­élmény közvetítésének, és lapjaikon a ficánkoló lovaikat is megértőbb szeretettel fogják be” – tette hozzá Deák, aki szerint a kiállított képek sok szállal kötődnek elődökhöz, hitvilághoz, örökölt képzőművészeti és irodalmi hagyományokhoz.
A tárlat augusztus 26-ig látogatható, majd vándorkiállítás formájában több településen is bemutatkozik.
Az idei tábor résztvevői: Ábrahám Jakab (Brassó), Ábrahám Imola (Brassó), Csutak Levente (Brassó), Deák Barna (Kovászna), Deák M. Ria (Kovászna), Ferencz Ernő (Páty), Dimény András (Brassó), Kristó Róbert (Csíkszereda), Nagy Lajos (Kézdivásárhely), Orth István (Nagyszeben), Palásti Erzsébet (Budapest), Sajgó Ilona (Marosvásárhely), Sárosi Csaba (Kézdivásárhely), Simó Enikő (Sepsiszentgyörgy), Tomos Tünde (Négyfalu), Vetró András (Kézdivásárhely), Vetró B. S. András (Brassó), Vetró B. Zsuzsa (Kézdivásárhely), Vincze László (Sáránd), Zavaczki Walter Levente (Székelyudvarhely), Xantus Géza (Csíkszereda). A tanulók: Gábor Balázs (Kézdivásárhely), Má­thé Balázs (Kézdivásárhely), Németh Orsolya (Zabola), Gödri Apolka (Kálnok).

Pap Eszter Edina

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük