Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ki kinek és kinek nem ír?

Ki kinek és kinek nem ír? Kultúra

A PulzArt irodalmi rendezvényeinek sorából kiemelkedve, kissé rendhagyóra sikeredett a vasárnap esti, a Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott író-olvasó találkozó, melynek meghívottja a Kemény írócsalád volt. Bár a beszélgetőpartnerük, Szonda Szabolcs könyvtárigazgató egy fiktív családlátogatás keretében a nappaliba és dolgozószobába hívatta meg magát és a hallgatóságot, Kemény István költő, író, Szirmay Ágnes író, dramaturg és Kemény Zsófi slammer, író – a standard funkciókat nélkülöző helyiségek hiányában – egy szűk órában teljes életterükbe bepillantást hagytak-adtak.

Érdekes volt hallani, ki hogyan alkot vagy teljesít, miért éppen azt, amit, kit kinek a véleménye érdekel, vagy nem érdekel ebben a felállásban. Mert elsősorban erről folyt a szó oldott hangulatban, és főként Szirmay Ágnesnek köszönhetően, aki sokszor megválaszolta a többieknek szóló kérdéseket is. Kemény Zsófi sem szégyenlős, (aki csak úgy „menet közben” lett író, nem a szülők életprogramjaként), csak a családfő lenne hallgatagabb és rejtőzködőbb, ha hagynák. Míg – nem saját bevallása szerint – ő csak teljes csöndben és teljes wifi-hiányban tud írni, de néha a hálószobában is lenyúl az ágyból, s a földön fekvő füzetbe vet verssorokat, addig Zsófi a villamoson kapaszkodva, félkézzel is bepötyögteti a telefonba legújabb írását.
Ami az első kritikust illeti, a több mint évtizedes szappanopera-dramaturgi munka után ifjúsági regénnyel (Szerelemre castingolva) kirukkoló Szirmay Ágnes az anyukája és Zsófi lánya véleményét várta lélegzetvisszafojtva, előbbitől egyébként célprémiumot, oldalanként ezer forintot is inkasszált, és ez bevallása szerint serkentőként működött a produktivitást illetően. A szappanopera forgatásán játszódó mű egyébként kritikája is annak a világnak, ami bedarálja a nagy várakozásokkal belelépő fiatal szereplőket, egy viccesen megírt sors­tragédia, írójának pedig nagy kihívás volt.
Kemény István „retteg a véleményektől”, amelyek már csak azért sem özönlik el, mert ő (is) az utolsó pillanatig halogatja az írást, nincs idő azokat megkritizáltatni. Mindketten rettegnek a találkozóról hiányzó nagyobbik lány, Kemény Lili költő és filmes kritikájától, mert ő teszi a legmagasabbra a lécet, és anyukája szerint joga is van hozzá, mert magával szemben is éppolyan fanatikusan igényes: most éppen egy három évig fordított, fokos David Foster Wallace-regény (Infinite Jest) fordítása után van, ami aszkétikus életmódot és rendkívül megfeszített munkát jelentett.
Ezek után Zsófi olvasta fel egy tárcáját, majd Kemény István verset, mindketten olyat, „ami a Lilinek is tetszett”.
Ilyen változatos műnemekben író családhoz szólt a következő kérdés a kedvenc műfajról. Szirmay Ágnes csak készül férjével közösen drámát írni, amit felülírnak az élet egyéb halaszthatatlan feladatai, Kemény István verset vagy regényt ír, de soha nem párhuzamosan mással, Zsófi azonban a multitasking híve, szeret regényt írni, de a Színház és fFlmművészeti Egyetemen forgatókönyvet is muszáj, egyébként most szeret bele a színházba.
A 18 évesen a saját korosztályáról Én még sosem címmel regényt író Zsófi nem akart „a nemzedéke hangja” lenni, felelte kérdésre válaszolva, de végül is az lett, az autentikus nyelvezetbe a káromkodások is beletartoztak. Zsófi jellegzetes humorát nemcsak kommentárjaiból ismerhettük meg, hanem az est zárásaként felolvasott slamjéből is.
Laza vendégeskedés volt Keményéknél vasárnap este, amelyről az ember útravalóval felcsomagolva jött el.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük