Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kézdivásárhelyen a Bojtorján

Kézdivásárhelyen a Bojtorján Kultúra

A Bojtorján a kevés magyar countryzenekarok egyike, tagjaik több generáció szívéhez szóltak és szólnak ma is, népszerűségük a nyolcvanas évek elején volt a csúcson. Többször jártak az Amerikai Egyesült Államokban, játszottak a londoni Wembley Stadionban. Több gyereklemez dal- és szövegszerzői, állandó közreműködői Halász Judit korongjainak és koncertturnéinak. Pénteken, december 20-án 19 órától a Vigadó Művelődési Ház színpadán lépnek fel. A zenekar frontemberével, Pomázi Zoltánnal beszélgettünk.

Hirdetés
Hirdetés

– Magyar zenészként a Bojtorjánnal szinte az elsők között honosított meg egy jellegzetesen amerikai műfajt, a countryt. Nem úgy tűnik, mintha Clevelandben akarnának bajai halászlét főzni?

– Lehet, hogy úgy tűnik, de az nem baj, ha a Clevelandben élőknek is ízlik a bajai halászlé, hiszen remek étel. Nagyon szeretem én ezt a műfajt, de nem attól, hogy amerikai, hanem attól, hogy mi általában történeteket mondunk el ezekben a dalokban, gondoljuk csak a Vigyázz magadra, fiam című dalra. Ez a fajta zenei kíséret kiemeli a szöveget, magát az elbeszélést. Nagyon jól alátámasztja a sztorit, ezt rockzenével, jazz által vagy más műfajban nem lehetne ilyen jól kifejezni.

– Amikor elengedték a szülői házból, megfogadta az intelmeket, ahogy a Vigyázz magadra, fiam! dalukban is szerepel?

– Igyekeztem megfogadni ezt a tanácsot, de nem mindig sikerült vigyázni magamra. Két elrontott házasság nem azt mutatja, hogy odafigyeltem volna, mit csinálok, vagy mit ne csináljak. Azért igyekeztem betartani. Viszont azt, hogy „ember légy, fiam!”, azt mindenféleképpen! Ha arra gondolok, hogy 14 évesen mi volt az elképzelésem a jövőmről és az életemről, a valóság messze túlszárnyalta azokat a dolgokat, amiket én még akkor gondoltam az elkövetkezendő életemről.

– A Bojtorján együttes tagjait Kansas állam díszpolgáraivá választották. Mivel érdemelték ki ezt a címet?

– 1981-ben felléptünk egy ottani fesztiválon. Kaptunk egy különdíjat, ami azt jelentette, hogy elismerésben részesültünk az ottani polgármestertől, így Kansas állam díszpolgáraivá választottak minket. Tulajdonképpen a zenei szereplésünk miatt adták ezt a kitüntetést.

– Pénteken a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház színpadán lépnek fel. Milyen koncerttel készülnek?

– A koncertnek két része lesz. A fellépés első felében karácsonyi dalok hangzanak majd el, főleg azok, amelyek a karácsonyi lemezünkön jelentek meg, 1984-ben és 2001-ben. A koncert második felében a régi Bojtorján-dalokat fogjuk játszani, de ez persze változhat, hiszen mi mindig a közönség hangulata és kedve szerint változtatjuk a műsort. Amikor azt látom, hogy a közönség unja, amit csinálunk, akkor változtatunk az előadáson.

– Jártak már Kézdivásárhelyen? Vannak emlékeik, amik idekötik?

– Igen, csak azt nem tudom megmondani, hogy hányszor, mert annyira sokszor voltunk itt. Jó emlékek kötnek ide, mint általában Erdély valamennyi településéhez, ahol 2006 óta megfordultunk.

Tamás Réka

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük