Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kevesebb pénz, gazdagabb programkínálat

Kevesebb pénz, gazdagabb programkínálat Kovászna megye

Több mint 20 szervező intézmény éves programjának eseményeit ismertette ma Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Vargha Fruzsina alpolgármester, valamint Tamás Sándor megyetanácselnök a Művész Moziban szervezett sajtótájékoztatón. Tavaly hét újdonsággal rukkolt elő a város, ezeket jórészt idén is továbbviszik.

A megyeszékhelyi kulturális élet a Háromszék kultúrájáért díj múlt vasárnapi, illetve mai átadásával tulajdonképpen már el is kezdődött, az 1848–49-es forradalom- és szabadságharcra meglepetésvendéggel, valamint a Petőfi-emlékév első, a Bereck–Kézdivásárhely–Sepsiszentgyörgy tengelyen szervezendő eseményével terveznek emlékezni, míg az 5. Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál első felvonása március 25-28. között esedékes. Április hónapot az utolsó héten zajló harmincadik Szent György Napok határozzák meg a jubileumi kiadáshoz méltó fellépőkkel és programkínálattal, májusban visszatér a Designhét, nem maradnak el a Háromszéki Diáknapok, és a Reflex második felvonására is sor kerül. Május 25-28. között szintén második alkalommal tartják meg a SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált, közben megünnepelik a Vadász Múzeum fennállásának 10. évfordulóját.

A június elejére időzített gyermeknapi eseményeket a második hétvégén a Székely Vágta követi a Maksa melletti Óriáspince-tetőn, az egykori dohánygyárban a magyar feltalálók napját ünneplik, de sokan várják már a második alkalommal tető alá hozandó jazz- és bluesfesztivált is. A júliust jórészt kitölti a Kónya Ádám Művelődési Ház udvarán zajló KultúrPark, valamint – a zenekedvelők számára – a szokásos jazz és improvizációs zenei tábor. Augusztus 19. és szeptember 24. között Máté Bence világhírű természetfotós fényekkel megvilágított képei hozzák közelebb az állatvilágot és a természetet a város főterére kilátogatók számára, miközben három fesztivál is tömegvonzónak ígérkezik: 25-27. között a kürtősfesztivál, augusztus 31. és szeptember 2. között a második kiadás előtt álló Tabakó-fesztivál az egykori dohánygyár udvarán, szeptember 14-17. között pedig – immár kilencedik alkalommal – a pulzArt kortárs művészeti fesztivál. Ezeket az EVA Filmmakers Fest, a sportnapok és a szeptember 29. és október 1 között esedékes, a Nektária székelyföldi mézversenyt is magába foglaló őszi vásár követ.

Októberben az aradi vértanúkra és az ‘56-os forradalomra emlékeznek, a három megyét átívelő Székelyföld Napok 14. kiadásának nyitó rendezvényeként ismét megtartják a Visor Fotófesztivál, illetve ebben az időszakban zajlik a DbutanT Fesztivál is. Erre a hónapra várják Székely Nemzeti Múzeum Kós Károly tervezte épülete uniós forrásokból zajló felújításának befejezését, amit egy új Gábor Áron-kiállítással terveznek megkoronázni.

November 10-12. között 33. alkalommal szervezik meg a népzene- és néptánc-találkozót, egybekötve a 2. Transylvanian Spirit – Erdélyi Pálinka- és Párlatversennyel, szintén második kiadásához érkezik a TedX Sepsiszentgyörgy, és lesz városi gólyabál is. A zenés programokkal színesített karácsonyi vásárra adventi gyertyagyújtással hangolódnak, az évet pedig utcabállal búcsúztatják.

Idén végre lebontják az egykori Bodok szállót, amire „korszakbúcsúztató” eseménnyel készül az önkormányzat és a Tamási Áron Színház. „Ezt 2-3 ezer néző követheti majd élőben, ekkora méretű színházi és videomapping-produkcióra a térségben még nem volt példa” – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Antal Árpád-András polgármester, Barta Mónika, a városimázs-iroda vezetője, Vargha Fruzsina alpolgármester és Tamás Sándor megyetanácselnök a sajtótájékoztatón
Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

Antal Árpád-András kiemelte, idén több pénzt fordítanak a beruházásokra, ezért a kulturális rendezvények szervezőinek kisebb költségvetésből kell gazdálkodniuk az elmúlt évhez képest, amikor több mint 1500 rendezvényt és 2200 filmvetítést szerveztek Sepsiszentgyörgyön, így az év minden napjára több mint 4 esemény és 6 film jutott a múzeumok, kiállítóterek állandó tárlatai mellett. A megyeszékhelyen 25 fesztivál, közösségi esemény több mint 800 programponttal egészítette ki az intézmények állandó kínálatát. Olyan újdonságokkal rukkoltak elő, mint a húsvéti ételszentelés, a SepsiBook könyvvásár, a jazz- és bluesfesztivál, a magyar feltalálók napja, a Sepsi Tabakó Fesztivál, a TedX Sepsiszentgyörgy és a Transylvanian Spirit.

 

Fotók: Kristó-Gothárd Hunor

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. január 20., 8:54
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Az itt lako kozosseg volt megkerdezve, hogy le legyen-e bontva a Bodok hotel, mert ugyebar a jelenkori lakosoknak bizony egy resze volt az eletuknek ez az epitmeny, hiaba belyegzi meg onkenyesen barki ilyennek meg olyannak? A, hogy mi volt 100 evvel ezelott a helyen, az egy mas tema, a jelenkor emberenek es a legtobb szentgyorgyinek egy szimbolum volt, akarki es akarmikor is epitette.De keptelenek rendberakni, ehelyett rombolnak es hat mi is lenne a helyeben mas, mint a szentgyorgyi polgar vagyalma, egy kulturalis kozpont 🙂 🙂

  • User
    Dátum: 2023. január 20., 10:43
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Én mondom, a kultúrába fogunk belehalni. Mert ugye, hogy két követ egymásra tégy, oda gyakorlati, számonkérhető tudás kell, a kultúrát viszont lehet lebegtetni, kiállhat akármilyen balfék a közönség elé és a kultúra nevében mondhat bármit, mindig akad ezer hülye, aki gratulál neki és hülydejóózik. Akkor is, ha rongyokban jár s már enni sincs amit otthon. A képen ülőknek bőven van amit a tejbe aprítaniuk, vigyoroghatnak, mert nekik a pénz jön, senki se kéri számon honnan, de jön. Délibábokat kergettetnek a maradék székelységgel, kihasználják tudatlanságukat és hiszékenységüket. A végén aztán becsapják az orruk előtt az ajtót.

  • User
    Dátum: 2023. január 20., 18:50
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Nicolae rendbe hozta volna, neki is fogott, de a valsag legyozte. Ezeknek nincs ilyen problemajuk, nem az ok penzuket herdaljak egyre masra, kozpenzzel azt tesznek, amit akarnak. A nep paradeval nezi a nyomort.

  • User
    Dátum: 2023. január 20., 23:08
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Olvastam régebb, hogy a Bodok hotel nem felel meg városi építészeti tervnek vagy mi a csodának, hogy magasabb mind a környékbeli épületek. Ilyen módon az összes toronytömbházat le kellene bontani, mert a legtöbb épület 4 szintes a városban. A tolvajtetőn ki engedélyezte azt a sok egymásra épített, különböző stílusú házak, kerítések építését? Azokat nem kell lebontani? Valamikor azt az épületet nagy erőfeszítések árán felhúzták, az akkori dolgozó nép megfizete azt a munkálatot, kikoplalta, nélkülözte mert a párt elnök úgy gondolta, hogy azt úgy meg kell építeni. Ami meg van azt karban kellene tartani, kamatoztatni, nem csak rombolni. Hogy az utóbbi 3x évben nem volt gondozva csak rombolva azért ki a hibás? Ha 3x évet úgy gondoznak egy épületet ahogy a Bodok hotelt, akkor az egész várost le kellene bontani. A Bodok hotel működtetése persze nem mindenkinek jönne jól. A városban nincs még egy olyan kaliberű hotel, talán a Park vendéglő, hotel ami megközelíti méretekben.