Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kettős könyvbemutató

November 30-án, pénteken 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Sugás vendéglő különtermében Borbély Zsolt Attila politológus, közíró mutatja be Borbély Imre Magyar nemzetépítés című könyvét, valamint a Kárpátia Stúdió gondozásában megjelent, Őr és Úr című emlékkötetet, amelyben barátai és harcostársai búcsúznak édesapjától.

Az Őr és úr című kötetben megszólal többek között báró Atzél Ferenc, Ágoston Balázs, Benyhe István, Gonda László, Patrubány Miklós, Raffay Ernő, Szakács Árpád, Szilágyi Zsolt, Telegdy Álmos, Toót-Holló Tamás és Tőkés László. Helyet kaptak a könyvben a sajtóban, illetve a világhálón megjelent írások Bodó Barna, Csisztay Gizella, Gazda Árpád, Király Károly, Mandics György, Patrubány Csilla, Szőcs Géza, Toró T. Tibor és Varga B. Tamás tollából. A megszólalók közös nevezője a nemzetben gondolkodás. Nem véletlen, hogy úgyszólván mindenikőjük a tántoríthatatlan, megvesztegethetetlen, következetes nemzetszolgálatot és a lényeglátó, stratégiai gondolkodást emelte ki Borbély Imre életművéből.

Hirdetés
Hirdetés

A Magyar nemzetépítés című kötet tartalmazza a tavaly elhunyt jeles nemzetstratégiai gondolkodó és közéleti személyiség tudományos igénnyel megírt munkáit. A kötet hátlapján a következőket olvashatjuk: „Borbély Imre személyiségében természetes egységben fonódott össze a nemzetéért lobogó hazafi, a politikai gondolkodó és a szabadalmaztatott találmányokat is jegyző természettudós. Ez értelemszerűen átüt a tudományos igénnyel megírt nemzetstratégiai tanulmányain is, melyek tömörek, lényegre törőek és sosem tévesztik szem elől a célt: a magyar nemzetnek az adott történelmi helyzetben elérhető legnagyobb fokú önrendelkezése, valamint újraegyesítése szakmai, kulturális, gazdasági, és amennyire lehet, politikai síkon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük