Koszta Ervin és tanítványai közös tárlata
A Vigadó Művelődési Központ dísztermében december 6-án 18 órától Mester és tanítvány...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kétkötetnyi publicisztika egyazon borítólapok között, beszédes karikatúrákkal fűszerezve. Két szerző tollából született jegyzetek gyűjteménye. Egybe fűzött, azonban egymástól elhatárolható szellemi termék – talán így határozhatnánk meg Ambrus Attila Szóbeszéd, illetve Sarány István Szertelen szóbeszéd című könyvének lényegét. Bemutatóját hétvégén ejtették meg a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.
A házigazda szerepét betöltő Szonda Szabolcs intézményvezető a szerzők bemutatása után a publicisztikához fűződő viszonyukat firtatta. Kérdésére válaszolva a Brassói Lapok főszerkesztője, Ambrus Attila kifejtette, ennek a műfajnak a gyakorlása a legbiztosabb módja az ellenségszerzésnek. Egy olyan korban élünk ugyanis, amikor az olvasók azt gondolják, mindent tudnak, miközben elismerik, hogy semmit sem értenek. Ez a beállítottság pedig a jegyzetekben nyilvánosan megfogalmazott újságírói vélemény durva, olykor támadásnak is beillő elutasításához vezet.
Ennek ellenére úgy véli, a publicisztika műfaját továbbra is vállalni kell, megpróbálván átmenteni ezt a nemes hagyományt az utókor számára is. Hiszen gyakorlói nagyon sok időt és energiát fordítanak a jelenségek megértésére, a vélemények és elképzelések ütköztetésére, az igazsághoz közeli állapotok megtalálására. És mindezt egyetlen cél, az olvasó becsületes tájékoztatása érdekében teszik.
A Hargita Népe főszerkesztője, Sarány István erről a kérdésről hasonlóan vélekedett, megjegyezvén, hogy a magyar sajtó hagyományaival ellentétben, napjainkban a publicisztika nem tartozik a divatos műfajok közé. Elsősorban a multik kezébe került kiadványokból kezdték kilúgozni a véleménynyilvánításnak bizonyos fokig szintén teret adó és az igazság nyomába eredő nagyinterjúkkal együtt. Ez a jelenség pedig azért érthetetlen, mert a digitális korszak jóvoltából immáron pontosan mérhető olvasottság egyértelműen arra utal, hogy a legnagyobb igény éppen a felsorolt jellegű írások iránt mutatkozik. Ugyanakkor az újságíróra is serkentően hat például egy jegyzet megírása, mert alkalmat és lehetőséget biztosít véleménye kifejtésére a közvéleményt vagy csak saját magát foglalkoztató történésről, helyzetről, témáról. Elegendő végigtekintenünk a két könyv tartalomjegyzékén ahhoz, hogy rádöbbenjünk a szerzők igazára.
A kötet erénye és egyben előnye, hogy két, más-más közegben élő és alkotó tollforgató írásait foglalja egy egészbe. Ily módon ugyanis a közelmúlt és a jelen erdélyi magyar társadalmának, illetve közéletének, valamint a román hatalmi körök hozzánk és gondjainkhoz való viszonyulásának a korképét rajzolja meg. Hiszen Ambrus Attila a szórványban él és alkot, míg Sarány István a tömbmagyarság kebelében teszi a dolgát.
Mondanivalójuk elmélyítéséhez nagyban hozzájárulnak Léphaft Pál újvidéki újságíró és karikaturista illusztrációi.