Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Két videoklipet mutatnak be

Két videoklipet mutatnak be Kultúra

Fél éve jelent meg a sepsiszentgyörgyi BRVLG (Borvilági) zenekar lemeze, ezt népszerűsítették volna az alkotók, illetve ezzel párhuzamosan Orbán Ferenc a Dalóka felújítását is tervezte az Evilági csapatával. A járvány miatt végül más útra tértek, két videoklippel is meglepték közönségüket. Részletekről Orbán Ferenc csapatvezetőt, zenészt, alkotót faggattuk.

– Nem volt betervezve, mégis két videoklippel rukkoltak elő. Hogy sikerült ez?

– Ezt az évet folyamatosan újratervezzük, a lehetőségekhez mérten alakítjuk álmainkat: a BRVLG új lemezét népszerűsítettük volna koncerteken, illetve a gyermekközpontú Dalókának a felújítását terveztük, új nótát is csatolva a repertoárhoz (Varró Dánielnek a Dacoskodó című remekét zenésítettük meg). A járvány miatt azonban ezek a tervek elúsztak, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy átalakultak. Adódott egy lehetőség, hogy klipeket készítsünk, így ezt a két irányt tartva vágtunk belé a klipforgatással járó kalandokba. Az élőzene, koncertek hiányát pótoltuk ezeknek a klipeknek az elkészítésével, illetve ezzel kedveskednénk a közönségünknek.

Hirdetés
Hirdetés

– Mit jelent, hogy „adódott egy lehetőség”. Ezt kifejtené részletesebben?

– Nyáron sikeresen pályáztunk a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal kulturális alapjánál, ennek köszönhetően készülhetett el a két videoklip. A BRVLG zenekarral József Attilának a Himnusz a borhoz című versét dolgoztuk fel. A klipet Ürmösi Levente Mihály és Kerekes Csanád filmezte és vágta, illetve a Dacoskodó című Varró Dani remekre pedig animációs klip készült; ezt Hosszú Zoltán rajzolta, az animáció Ferencz Hunor érdeme. Reméljük, jövőben mindkét programmal koncertezhetünk végre.

– A járványügyi szigorítások mennyire nehezítették a forgatást?

– Elég körülményes volt az egyeztetés. Az olaszteleki Daniel-kastélyban forgattuk a klip javarészét. Kitartó munka eredménye mindez, és persze a támogatóknak, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának, az olaszteleki Daniel-kastélynak és a Fotograficum egyesületnek is nagyon sok köszönettel tartozunk.

– Mikor és hol láthatja a nagyérdemű a klipeket?

– Terveink szerint a Himnusz a borhoz-t még decemberben – valószínűleg a két ünnep között – bemutatjuk a nagyközönségnek, illetve a Dacoskodót jövő év elején mutatnánk be. De ezek tervek, tehát változhatnak. A klipeket a YouTube-csatornánkra töltjük fel, és a közösségi oldalak segítségével népszerűsítjük majd, de az Evilági.hu zenekari oldalon is fenn lesznek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük