Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kaly Roland félútnál

Kaly Roland félútnál Kultúra

A TV2 Sztárban Sztár leszek! című zenés tehetségkutatójában szereplő kézdivásárhelyi Kaly Roland az elmúlt vasárnap egy nagyon fontos mérföldkőhöz érkezett: a végső, mindent eldöntő összecsapásig már csak négy híresség bőrébe kell belebújjon.

A Till Attila műsorvezető által gyakran Magyarország legnagyobb házibulijának emlegetett show hatodik élő adására készül a kézdivásárhelyi Kaly Roland is. A 23 éves énekesnek eddig sem volt könnyű dolga, hiszen négy különböző karakter sajátosságait kellett magára öltenie a leg­ap­róbb mozdulatoktól, természetesen, a hangutánzásig. Jason Derulo, Damiano David (a Måneskin frontembere), Presser Gábor és Ganxsta Zolee karakterének lemásolása után újabb kihívással néz szembe. Amit az ég Kállay Saunders Andrásnak ajándékba adott, azt most Kaly Roland önerőből, egyetlen hét leforgása alatt kell elsajátítsa és felépítse úgy, hogy azzal kiérdemelje a nézők szavazatait. Ennek pedig azért van olyan nagy jelentősége, mert a szakmai zsűri pontszámai, annak ellenére, hogy őszinték és a Roland teljesítményét szakmailag tükrözik, mégiscsak apró cseppnek számítanak a szavazatóceánban.

A szavazás három körből áll, és kétféle módon adhatók le a voksok: az élő adás ideje alatt a mobiltelefonokra ingyenesen letölthető TV2 Live alkalmazáson, illetve a versenyzők telefonszámaira leadott emelt díjas hívás segítségével. A kézdivásárhelyi énekes emelt díjas telefonszáma 0036 90 636 203, amit azért is fontos elmenteni, mert egy telefonhívás 5 alkalmazásbeli szavazattal ér fel.
A tény, hogy Kaly Rolandnak eddig már egyszer sikerült elnyernie a Nap győztese címet az első körös szavazás végén, bizonyítja, hogy az óriási szurkolótábora nem tétlenkedik vasárnap esténként.

A Majka csapatát erősítő Roland nemrég a kézdivásárhelyi Profi Rádió reggeli műsorában mesélt arról, hogy mennyire kemény munkát igényelnek ezek a hétről hétre változó kihívások, viszont igyekszik minden héten a legjobbat kihozni magából és a helyzetből. Nagyon hálás a nézői szavazatokért és a rengeteg támogatásért. A tehetségkutató által nyújtott lehetőséget soha vissza nem térő alkalomnak véli, ezért a rengeteg munka mellett megpróbálja minden percét élvezni, és elraktározni a sok, kellemes élményt, tapasztalatot.

A Sztárban Sztár leszek! hatodik élő showja november 13-án, vasárnap este, romániai idő szerint 20 órától kezdődik a TV2 műsorán.

Deszke Kriszta

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások