Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Juhász, Bartis, Bogdán

Juhász, Bartis, Bogdán Kultúra

Január 25-én, kedden 18 órától a Kónya Ádám Művelődési Ház előadótermében lépnek fel a magyar kultúra napjára szervezett irodalmi karaván szereplői. Másnap ugyancsak 18 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében beszélget Bartis Attila íróval az esemény házigazdája, Juhász Anna.

Az Irodalmi karaván célja egy olyan programsorozat létrehozása, amely egyszerre tanít, ismeretet és élményt biztosít a közönség számára. A programsorozat keretén belül az alkotóknak lehetőségük adódik saját gondolatviláguk bemutatására.

Hirdetés
Hirdetés

Az esemény házigazdája Juhász Anna irodalmár, aki Tamási Áron, Pilinszky János, Dsida Jenő és Nemes Nagy Ágnes életműveihez kapcsolódó rendhagyó irodalomórákat tart. A műsor vendégei a Térey-ösztöndíjas és Magyarország Babérkoszorúja-díjas író, Bartis Attila, valamint a Csíkszeredában született, Jászai Mari-díjjal kitüntetett Bogdán Zsolt színművész, aki sajnos, a kézdi előadáson már nem lesz ott.

Az előadás létrejöttét a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatta. A műsorra a helyek száma korlátozott. A rendezvényen való részvétel a jelenleg is érvényben lévő egészségügyi előírásoknak megfelelően zajlik.
Sepsiszentgyörgyön a jegyek ára 20 lej, diákoknak és nyugdíjasok számára 10 lej, amelyeket a Városi Kulturális Szervezőirodában lehet megvásárolni hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között, pénteken pedig 9 és 15 óra között. A Vigadóbeli előadásra a belépő ára 10 lej. Regisztrálni és további tájékoztatást kérni a 0730.600.279-es számon lehet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. január 21., 19:17
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Vigyázzatok…

    Vigyázzatok a kultúránkra
    Jókaira Aranyra Kodályra
    Petőfire József Attilára
    vigyázzatok a lángra…

    az igaz szóra ami ébreszt
    az Anyanyelvre ami éltet
    Berzsenyire Vörösmartyra
    Babitsra Dsidára Adyra…

    azokra is akik segítettek
    megtartani a zengő Nyelvet
    ismertekre ismeretlenekre
    tisztelve Őket és szeretve…

    az előttünk járt Alkotókra
    Irókra Költőkre napszámosokra
    ne hagyjátok hogy érdemtelenek
    a kultúránkról ítélkezzenek !