Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jubilált a KaPoCs

Jubilált a KaPoCs Kultúra

Vasárnap délután a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban a házigazda intézmény és a pécsi Határokon Túli Magyarságért Alapítvány ünnepi eseménnyel idézte fel KaPoCs elnevezésű programjuk elmúlt tíz évét.
A rendezvényen a két intézmény tízéves baráti kapcsolata mellett a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány megalakulásának huszonötödik, illetve a Haszmann Pál Múzeum alapításának 45. évére is reflektáltak. A KaPoCs program célja a közösségi „terepmunka” módszereinek bővítése, fejlesztése, a magyar tárgyi és szellemi örökség megőrzésének szakmai segítése, hangzott el az eseményen. Tartalma a KaPoCs, illetve a Táj és Ház elnevezésű csernátoni és pécsi táborokban valósult meg előadásokkal, kiállításokkal, kézműves-foglalkozásokkal, amelyekben mindig lényeges szerepe volt és van a helyi kultúra megnyilvánulásának, és a helyi közösségek megszólításának.
D. Haszmann Orsolya muzeológus házigazdaként köszöntötte a vendégeket, majd felidézte a tíz évvel ezelőtti első találkozást és a közös rendezvényeket. „Az akkor létrejött kapcsolat szívünkbe, lelkünkbe záródott, és közösen sok szép programot valósítottunk meg”, mondta.
A pécsiek is értékelték a tízéves kapcsolatot. „A Kép a képben fotókiállítás képeit szemlélve döbbentem rá, mennyit változtunk közben. A fotókon szereplő pici gyerekekből kész hölgyek és férfiak lettek, közben meg sokan megszülettek. Csernátonban egy olyan mintára találtunk, amely itt tartott minket”, fejtette ki Minorics Tünde. „Tíz éve kezdődött, de olyan, mintha mindig ismertük volna egymást”, fogalmazott tömören dr. Bokor Béla, a pécsi alapítvány elnöke. A pécsi küldöttség tagjaiként az említettek mellett az eseményen Beke Lívia és Beke Tamás is részt vett.
Az elmúlt évtizedre való visszatekintés a korábbi évek eseményeinek vetített képes megjelenítése, a Kép a képben óriásfotó-kiállítás újbóli megnyitása és a Terítéken című, a hétköznapi és ünnepi étkezés kellékeit bemutató kiállítás által valósult meg. Az érdeklődők megtekinthették az elmúlt tíz év fontosabb történéseit bemutató, Bedő Anikó által összeállított képsorokat és a 25 éves Határokon Túli Magyarságért Alapítvány tevékenységét bemutató, Kell egy kapu című képsorozatot is. A pécsi Pukler Miklós az általa megzenésített verseket adta elő, a kisebbek interaktív játékokon vehettek részt, hűtőmágnest festhettek, tulipánt nemezelhettek és óriáspuzzle-ket rakhattak ki. A házigazdák zsíros kenyérrel, friss kürtőskaláccsal és rozéborral kínálták a résztvevőket, a rendezvény közös énekléssel ért véget. A KaPoCs-programot és a vasárnapi eseményt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük