Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jó népi mestereink vannak

Jó népi mestereink vannak Kultúra

Kedden a megyei könyvtár Gábor Áron-termében díjazták azokat a lelkes kis diákcsapatokat, akik novemberben beneveztek a Kovászna Megyei Művelődési Központ által meghirdetett Népi mesterségek vetélkedőjébe, és becsülettel kiállták a próbát.

– Még 2015-ben történt, hogy a Kovászna Megyei Művelődési Központ megnyert egy 80 ezer euró összértékű pályázatot a Norvég Alapnál népi mesterségek művelőinek felkutatására, munkásságuk dokumentálására. Nagy volt a központ munkatársainak meglepetése, mikor a becsült 250 mester helyett ezresre kerekedett a lista. A pénzből egy igényes honlapot is szerkesztettek, amelyen 43 népi mesterséget dokumentáltak, 300 mestert mutattak be, illetve 382 különböző eszköz leírását, fotóját is feltöltötték. Elkészült 10 kisfilm is, és továbbra is készül évente 2-3. Eme munka folytatását képezik a témával kapcsolatban szervezett további rendezvények is – foglalta össze a verseny előtörténetét Imreh-Marton István, a központ igazgatója.

Novemberben öt-nyolcadikos diákokat vonzottak-vontak be ebbe a vetélkedőbe, melynek célja, hogy a fiatalok megismerjék, népszerűsítsék, tovább éltessék a hagyományos mesterségeket és művelőiket. A verseny nagydíjának, a Depo cég által felajánlott 1000 eurós vásárlási utalványnak az elnyerésével a csapatok ugyanis falujuk egyik (vagy akár több) mestere műhelyének a felszerelését segítik elő.

Izzasztó munkát adtak a Kinda István néprajzkutatóból, Dimény-Haszmann Orsolya muzeológusból és Vargyasi Levente filmes szakemberből álló zsűrinek a lelkes kis csapatok, akik vállalták a négy próbát. Ugyanis sokféleképpen megmérettettek: fogalmazást kellett írniuk a mesterségről, 5 perces portréfilmet szerkeszteniük a mesterről, prezentációt egy bizonyos munkafázisról vagy egy termék elkészítéséről, és végül egy rendezvényt is kellett szervezniük, minél többeket bevonva, így növelvén a mesterség népszerűségét.

A zsűri elsősorban az eredetiséget értékelte: milyen mértékben használtak fel terepmunka során készített felvételeket, fényképeket, illetve hány embert vontak be a tevékenységekbe, mekkora hírverést csaptak azoknak. Természetesen a nyolcadikosokkal kicsit szigorúbbak voltak, mint az ötödikesekkel, mégis úgy esett, hogy az első díjat az utóbbiak szerezték meg, a kisbaconi Reszeltesek csapat a fődíj mellé még 3000 lej értékű reklámozási lehetőséget is nyert a bemutatott kovácsmesterség népszerűsítésére. A második helyezés a szövést és Csog Jolán szövőasszonyt ismertető erdőfülei Fülemüle csapat (VII–VIII.), amely ilyenformán értékes könyvcsomaggal gazdagítja iskoláját, harmadik a lemhényi Mi a kő (VII.), amely a kőfaragást és annak mesterét, Zsigmond Miklóst népszerűsítette. A dobogósok nyáron 5 napig a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban táborozhatnak és gazdagodhatnak tovább néprajzi ismeretekben.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások