Felhívás!

Irodalmi vetélkedő

Szombaton a kovásznai művelődési házban tartották az Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület alkotói és prózamondó versenyét. Az eseményen az értékes ajándékkönyvek mellett pénzjutalomban is részesült az első három helyezett.

Az immár harmadik alkalommal megrendezett versenyre a prózamondó kategóriában hárman, míg az alkotói megmérettetésre nyolcan neveztek be. Az előadásokat, illetve az irodalmi munkákat Dimény-Haszmann Árpád költő, Egyed Emese tanárnő, László Károly és László Zsuzsa nyugalmazott színészek, valamint Barabás Márton képzőművész, zsűritagok bírálták. Mindkét kiírásban az első helyezett 400, a második 300, míg a harmadik 200 lejes pénzjutalomban is részesült. Az ehhez szükséges anyagiakat a helyi önkormányzat, Ignácz Rózsa fia, dr. Makkai Ádám, valamint az egyesületet támogatók adójának 2 százalékaiból begyűlt összegből finanszírozták.
Prózamondásban első lett Gábor Anita (5. osztály), akit a nyolcadikos Kosztándi Kriszta és az ugyancsak nyolcadikos Molnár Júlia Anna követett a rangsorban. Az alkotói versenyben, az 5–8. osztályosok korcsoportjában első lett Bagoly Andrea (8. osztály), más helyezett nem volt. A 9–12. osztályosok csoportjában Berszán Bernadett Brigitta (11. osztály) lett az első, más helyezett itt sem volt. A felnőttek között Ráduly Orsolya egyetemista került a dobogó legfelső fokára, őt követte Czilli Aranka Ágota tanárnő, a harmadik helyre nem soroltak senkit.
Gödriné Molnár Márta, az egyesület elnöke elmondta, a versenynek akkor lesz folytatása, ha jövőben is sikerül megszerezni hozzá az anyagi támogatást.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások