Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

#ihaj-csuhaj Sugásfürdőn

#ihaj-csuhaj Sugásfürdőn Kultúra

Tíz éve az ifjúságért-jelmondattal szervezi az 5. Sic Feszt- Székelyföldi Szabadegyetemet az idén egy évtizedes fennállását ünneplő Háromszéki Ifjúsági Tanács, ezalkalommal Sugásfürdőn, augusztus 10–12. között.

A szabadegyetem kulturális felhozatalába új színfoltként jelenik meg a Folkudvar, melynek fellépőiről a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola gondoskodik, elsősorban a vidékre jellemző magyar felhozatallal, de ott lesz az intézmény keretében működő bodzafordulói néptáncegyüttes is.
– Örvendünk annak, hogy egy fiatalos hangvételű fesztiválon jut hely a hagyományőrző programoknak, ezen belül a népzenének is – mondta a Folkudvar kapcsán Gáj Nándor, a népiskola vezetője. – Az az igazság, hogy a népiskola tevékenységei között kiemelt helyet foglal a népzene, számos olyan oktatónk van, aki nemcsak tanárként, hanem elismert muzsikusként is tevékenykedik. Őket érdemes megmutatni a nagyvilágnak, ilyen módon lehet, úgymond, „megfertőzni” az arra fogékony közönséget, hiszen az élő népi zenének az a tulajdonsága, hogy beszippantja a közönséget. Az sem baj, ha valaki nem tud táncolni, a programban szerepel táncoktatás is, de elsősorban az élő zenés tánc­ház viszi a prímet: terveink szerint naponta 17 órától egészen éjfélig húzzák majd a talpalávalót, bár a muzsikusokat ismerve, ha jó a hangulat, könnyen lesz az éjfélből hajnali 5 óra.
A szabadegyetem történetében még nem volt ehhez hasonló kezdeményezés. Kelemen Szilárd Péter, a HÁRIT elnöke, a SIC Feszt főszervezője elmondta: „A folklór kedvelői mellett szeretnénk egy más célcsoportot is megszólítani, egy kis ízelítőt adni néphagyományainkból mindazoknak, akik kilátogatnak a fesztiválra. A folkudvarban több tánc­házzal és változatos programmal várjuk az érdeklődőket, illetve hangsúlyt fektetünk az interkulturalitásra is, hiszen magyar és román tánccsoportok egyaránt fellépnek. A folkudvar mellett borudvar is fog működni a SIC Feszten, ennek célja, hogy közelebb hozzuk a közönséghez a bort, mint a gasztrokultúránk egyik fontos elemét, így a kulináris élvezetek mellett különleges nedűk kóstolására is lehetőség adódik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük