Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ignácz Rózsa-konferencia Kovásznán

Ignácz Rózsa-konferencia Kovásznán Kultúra

Hétvégén az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub és az Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület szervezésében Ignácz Rózsa-emléknapokat tartottak Kovásznán. A rendezvény keretében többek közt könyvbemutató, konferenciák és koszorúzás is zajlott.
Hirdetés
Hirdetés

A helyi és a megyei önkormányzat, a művelődési ház, valamint a belvárosi református egyházközség partnerségében megrendezett kulturális eseménysor első napján, pénteken a budapesti Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas író, költő Régi napok rendje című novelláskötetét mutatták be. A művelődési ház Ignácz Rózsa-termében megtartott esemény házigazdája, Czilli Aranka magyartanárnő megjegyezte: ez idáig leginkább költőként hívták meg Mezey Katalint a fürdővárosba, ez az első alkalom, hogy prózaíróként van jelen.

A novelláskötetéről Mezey Katalin elmondta, hogy az első felében levő novellák még a ’80-as években születtek Illés Endre drámaíró, könyvkiadó kérésére, azonban Illés időközben elhunyt, és az új főszerkesztő visszautasította az írásokat. Így a műveket az írónő „elásta”, és hosszú idő eltelte után kerültek elő a garázsból. Akkor a szerző újra átolvasta azokat, és úgy vélte, megértek a megjelenésre, így az új novellák mellé ezek a munkák is belekerültek a kötetébe. A bemutatón a budapesti Bálint Márta, Kossuth-díjas színművész Mezey Katalin műveiből olvasott fel.

Szombaton a belvárosi református parókia tanácstermében (az Ignácz Rózsa-emlékszoba szomszédságában) tartották a rendezvény hivatalos megnyitóját, ahol többek között Balogh Zoltán református esperes, Gödriné Molnár Márta, az Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület vezetője, valamint Gyerő József kovásznai polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

– Mi, kovásznaiak büszkén tekintünk hivatkozási alapként a kisvárosunkban született avagy itt élő, itt alkotó szellemi nagyjainkra. Köztük Ignácz Rózsa színésznőre, íróra, műfordítóra, akinek gyermekkori emlékképeiben – a mi nem kis örömünkre – éppen Kovászna jelentette a csodák világát – mondta az elöljáró, aki egyúttal köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik felvállalták a kovásznai írónő szellemiségének megőrzését és gazdag művészeti hagyatékának felmutatását.

A rendezvény további részében a Tiszta Szív Kórus énekelt Gyerő Katalin vezetésével, majd kezdetét vette a konferencia, ahol számos meghívott tartott előadást. A központi témát Ignácz Rózsa személyisége, illetve az alkotó és Kovászna kapcsolata képezte.

A háromnapos kulturális esemény vasárnap az írónő központi parkban levő mellszobrának megkoszorúzásával zárult. Záró imát Orbán Lajos, a vajnafalvi egyházközség lelkipásztora mondott.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások