Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Húsvéti különkiadás

Húsvéti különkiadásban szervezi meg a Fiatalok Kovásznáért Szervezet (FIKOSZ) a KultŰrt április 16-án, szombaton. A fiatalok bulival, szórakoztató játékokkal és előadásokkal várják az érdeklődőket a Lőrincz Zsigmond-sípálya melletti parkolóba.

A KultŰr egynapos különkiadása 12 órakor kezdődik, de ettől függetlenül a FIKOSZ számos programmal készül az érdeklődők számára. Hallhatnak például előadást a startup-pályázatokról, egy vállalkozás elindításáról, valamint pályaorientációt, elsősegélyképzést is tartanak, és a kriptovaluták is terítékre kerülnek.

Hirdetés
Hirdetés

– Manapság egyre többen vásárolnak kriptovalutát, ezért gondoltuk, hogy érdekes lehet egy erről szóló előadás. Svédországból kapcsolódik be az eseménybe online egy szakember, aki többek között arról beszél majd, melyik valutába érdemes leginkább befektetni – fejtette ki Sinka Norbert, a FIKOSZ elnöke.

Azok, akik inkább szórakozni, kikapcsolódni mennének, ne csüggedjenek. Lehetőség lesz megméretkezni beerpong- és Fifa-bajnokságban is. Emellett természetesen a buli sem maradhat el. Az este első fellépője a sepsiszentgyörgyi House of Pioneers lesz, de zenél még Dewil, Hunay és Sound Noise is.

A FIKOSZ köszönetét fejezi ki Kovászna Város Önkormányzatának, illetve a művelődési háznak a támogatásukért.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. április 15., 12:29
    ÉRTÉKELÉS: 0

    … ez, motivaljatok a kolykeket arra, hogy koltsek kriptovalutara a penzuket… Vegul is addig is nem drogra es fogamzasgatlora koltik, mint az manapsag divat Haromszek kiralysagba

  • User
    Dátum: 2022. április 16., 10:00
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Melyik fiataloknak szól a kriptovalutás sorozat?! Amelyik a 200 lej kölyökpénzét felossza 30/31 napra & amit abból megspórol befekteti a „svéd” tanácsára?! Röhejesek vagytok!!!! 😂