Húsvét után

„Akkor ment a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a holtak közül. A tanítványok ezután hazamentek.” Jn 20,8-10

 Tudatában vagyunk annak, hogy minden elmúlt nap történelemmé válik. Húsvét ünnepe is így állt be ebbe a sorba, a múló időben mögöttünk maradva. Ebben az évben azonban mintha sokkal mélyebb szántással írták volna húsvét krónikáját a földi históriában. Más volt, mint az eddig megszokottak.

A szokásos ünnepi köszöntéseket kísérő kézfogások elmaradtak, az ünnepi megterített asztalok mellett sok szék üresen maradt. Az istentiszteleteken a lelkész a lélekben megidézett gyülekezet tekintetét keresve mondta el prédikációját, osztotta ki az úrvacsorát. Mégis volt valami erő, valami magasztos a liturgiai mozzanatokban.

A családi otthonok kapui, házak ajtói zárva voltak, de a szívek és lelkek megnyíltak, és egymásra találva egy nagy „lélekgyülekezetté” alakult a húsvétot ünneplő világ. A lélek országútján elindultak egymás felé, és ehhez nem kellett kilépő nyilatkozatokat írnia senkinek, nem kellett bizonyítani hivatalos okmány felmutatásával, hogy erre szükségük van, mert csak egyvalaki láthatta ezt, az Isten, és ő tudta, hogy ez így van. Sok millió családi hajlék fölé lélektornyok emelkedtek a hit tégláiból, és már az is elsimult az ünnep megtalált áhítatában, hogy ezeken a tornyokon csillag van-e vagy kereszt, hiszen aki ezt fentről látta, az egyformán mosolygott le a húsvéti tiszta égből mindenikre.

Talán soha nem volt ennyire mindenkit átfogó és egységes érzéseket tápláló az ünnepi lelkületet hordozó szívek dobogása. Pedig csak a számítógépek kijelzője mögött éreztük, hogy ott a felebarát, az embertárs, és hogy nagyon sokan vagyunk. De egy volt a kérés, egy volt az áhítat átélt varázsa, mert egy volt az aggódás és a félelem oka. Ezért éreztük, hogy egy volt az áldás, és ez volt 2020 húsvétjának a történelemben mély nyomot hagyó isteni ajándéka.

Mint a tanítványok az első húsvétkor, mi is láttunk és hittünk. Sok mindent még nem értettünk és nem értünk abból, mi körülöttünk és velünk történik, de hittel keressük, hogy mi az Isten akarata. Amit láttunk és hallottunk, szívünkben megőrizzük, és a lélek országútján otthonainkba visszatérve valljuk, hogy Isten szeretete e nehéz időkben is fáradhatatlanul őrködik felettünk. Ámen!

Ilkei Árpád unitárius lelkész (Vargyas)