Színházbérletet hirdetett a kovásznai művelődési ház
A 2024/25-ös színházi évadban immár harmadik alkalommal vezetik be színházbérletet Kovásznán.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Amennyiben az egészségügyi helyzet alakulása megengedi, a már műsoron lévők mellett ebben az évadban is új előadásokkal fogják megörvendeztetni a nagyérdeműt. Az új munkaerő alkalmazásának szeptember 20-tól ismét életbe lépő tiltása, valamint az együttesnek otthont biztosító épület állapota komoly gondokat okoz. Az utóbbi megoldása folyamatban van ugyan, de az eljárás bonyolultsága miatt ez évekbe telik – tudhattuk meg Deák Gyula Levente igazgatótól. Továbbá azt is, hogy Koszta Árpád nyugdíjba vonulása okán Sipos Noémi személyében új aligazgatója van a társulatnak, aki elsődleges céljának az arculat teljes megújítását tekinti.
Ivácson László művészeti vezető beszámolója szerint a kényszerhelyzetnek volt pozitív hozadéka is, hiszen a szeptember 21-én, kedden 19 órakor műsorra tűzött Átöltözés című mű ötlete is a vesztegzárban pattant ki belőle. Bezártság esetén ugyanis az emberfia a megszokottnál hajlamosabb az elmélkedésre és lelki gyakorlatok végezésére, ami esetében többek között ennek a műnek a megszületéséhez vezetett.
Az alapgondolata egy bibliai idézethez (Mt. 9, 16-17) kapcsolódik: „Senki sem varr új posztóból foltot az ócska ruhára, mert ami azt kitoldaná, még elszakít a ruhából, és nagyobb szakadás lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe, mert máskülönben a tömlők szétszakadoznak, és a bor is kiömlik, a tömlők is elvesznek. Hanem az új bort új tömlőkbe töltik, és mindkettő megmarad.” Ennek elolvasása után döbbent rá, hogy a még mindig élő hagyományairól és borairól híres Küküllő mente táncai, dalai alkalmasok egy hitbéli elmélkedés néptánc-színházi eszközökkel való megjelenítésére. És nem csak az idézett sorok üzenetének a közvetítése és elmélyítése, hanem a keresztény hitvallás megfogalmazása esetében is.
A rendező-koreográfus szerepét is betöltő Ivácson hangsúlyozta, a hamarosan bemutatásra kerülő előadásukkal semmit sem akarnak elmesélni, sem a nézőkre ráerőltetni. Csupán a koronavírus által kiváltott és hasonló helyzetekben rendelkezésünkre álló, illetve szóba jöhető esetleges kapaszkodókat latolgatják, egyúttal hitünkbe való betekintést is nyújtván. Ennek érdekében Moldva folklórkincsét is felhasználták, mert archaikus imádságaink ott még ének formájában is felcsendülnek a nép ajkán, „és a gyökerekhez vissza kell nyúlni”. Ami pedig a műsor szerkezetét illeti, párhuzamba próbálták állítani a szőlő útját a Krisztuséval, ugyanis „a szőlő az a csodálatos növény, amely Jézushoz hasonlóan képes a feltámadásra. A fürtöket leszedik, összetapossák, megdarálják, kipréselik, hordóba teszik, majd egy sötét pince mélyére helyezik. A vég órájában azonban megpezsdül az új kezdet. A szőlő új életre kel, és ha jól bánnak vele, csodálatos bor formájában éled újjá”. Nem véletlenül választották tehát a Megváltó vérének jelképéül.
A szeptember 21-én, 22-én és 23-án esedékes előadásokra a kulturális szervezőirodában válthatók jegyek, érdeklődni a 0267.312.104-es telefonszámon lehet.